Végre ez is megvan: Vettel nyerte a Bajnokok Tornáját!

A négyszeres F1-es világbajnok egy sor nagy nevet győzött le, a döntőben Tom Kristensennél bizonyult jobbnak.


  

„Hiányzol, Michael, gyógyulj meg!” – ezzel a feliratú molinóval mutatkozott be a Bajnokok Tornája mezőnye a szombati egyéni verseny előtt. A hétszeres világbajnok balesete előtt rendszeres résztvevője volt az eseménynek, hatszor nyert Sebastian Vettellel a Nemzetek Kupájában, ám az egyéni versenyben sosem tudott diadalmaskodni. Vettel most ilyen tekintetben túlszárnyalta őt. Pénteken nem tagadta, nagy csalódás volt neki, hogy a döntőben kikaptak Angliától – szombaton azonban kiköszörülte a csorbát: kiegyensúlyozott teljesítménnyel megszerezte a tekintélyes gyűjteményéből még hiányzó kevés trófea egyikét, Tom Kristensent legyőzve ő lett a bajnokok bajnoka!
 
 
 
Az előfutamok során Ryan Hunter-Reay sima kettős győzelemmel jutott túl José Maria Lópezen, Pascal Wehrlein viszont hiába győzte le elsőre a pénteki Nemzetek Kupája győztesét, Andy Priaulx-t, a második körben pályát bontott, így újabb fordulóra került sor. A mindent eldöntő harmadik versenyen pedig már a brit volt a jobb – minimális előnnyel ő jutott tovább. A másik két selejtezőben a szimulátorversenyző, Bradley Philpot két győzelemmel ejtette ki a motoros legenda Mick Doohant, míg az utolsó párharcban a két brit, Alex Buncombe és Jolyon Palmer közül előbbi jutott tovább, így biztossá vált, hogy a következő körnek hat brit vághat neki. Gyenge rajttal, és komolyabb első körös hátránnyal kezdte a versenyt Sebastian Vettel, aki az első futam második körében viszont fordítani tudott. S miután a második versenyen már magabiztos előnnyel ért célba, kettős sikerrel jutott túl Petter Solbergen. „A legjobbak ellen nem szégyen kikapni, Vettel hihetetlen versenyző” – méltatta ellenfelét Solberg, hozzátéve, hogy ő valójában már a következő, argentínai versenyére gondol. Majd végül elárulta, szerinte Vettel lesz a végső győztes. A négyszeres bajnok honfitársa, Nico Hülkenberg Daniel Ricciardóval csapott össze, a két F1-es versenyző a Mercedes AMG GT S-t vezette. A német az első futamon több mint egy másodpercet vert Red Bull-os ellenfelére, aki hiába került közelebb hozzá a másodikban, a Nemzetek Kupája után ismét az első fordulóban búcsúzni kényszerült. A következő Forma–1-es csatát Jenson Button és Felipe Massa vívta a RoC-autókkal. A brazil azonnal megszerezte első győzelmét korai pénteki búcsúja után, majd még egyet hozzátéve kiejtette a hazaiak (egyik) kedvencét.
 
 
A két skót, a címvédő David Coulthard és Susie Wolff párharcából előbbi versenyző került ki győztesen – az év végével visszavonuló Wolff számára ez jelentette pályafutása utolsó versenyét. „Nagyon is érzelmes nap volt, de jó értelemben. Itt voltam a világ legjobb versenyzői között,  ez egy nagyszerű hét a karrierem befejezésére. És jó formában voltam” – nyilatkozta mosolyogva a búcsúzó Wolff.
 
A negyeddöntőbe még Tom Kristensen, a korábbi győztes Romain Grosjeant meglepetésre legyőző Jason Plato, a szombati főszereplő, Andy Priaulx, valamint Alex Buncombe jutottak be.
 
 
Következtek a negyeddöntők, a felső ágon szín-F1-es párosítással. Elsőként Vettel csapott össze Hülkenberggel. „Próbálom a következő kört is túlélni” – mondta versenyük előtt, miután megköszönte a riporternek, hogy emlékeztette, korábban még sosem nyert az egyéni versenyen. Az első futamban egy másodperccel előzte meg pénteki csapattársát, aki aztán a másodikban sem talált fogást rajta a RoC-autóval.
 
 
Ellenfele David Coulthard lett, aki szoros kettős sikerrel jutott túl Felipe Massán a KTM X-Bow-val. „Nem tudom, min múlt, nagyon közel volt, fogalmam sem volt, hogy melyikünk van előrébb. Elkövettem pár hibát a külső pályán, túlkormányzott volt az autó, de nem gond. Jó lett volna még egy kört menni, de remek munkát végzett. Tíz éve már, hogy utoljára itt voltam, nagyon élveztem, jó volt ezekkel a fickókkal” – nyilatkozta a búcsúzó Massa, hozzátéve, szerinte Priaulx lesz a végső győztes.
 
Favoritja ugyanakkor meglepetésre már a negyeddöntőben búcsúzott, miután 2-1-re kikapott Alex Buncombe-tól, akinek az alsó ágon Tom Kristensen lett az ellenfele.
 
 
Az első elődöntő kisebb közjátékkal indult: Coulthard KTM X-Bow-ja a rajthoz tartva robbant le, így a skót a futókat imitálva, nélküle állt fel a rajtvonalhoz – aztán persze kapott egy csereautót. Vettelt ez sem zökkentette ki, az első futamot 0,3 másodperces előnnyel nyerte, másodjára viszont Coulthard fordított. A nagy finálé azonban elmaradt: a címvédő kiugrott a rajtnál, s ezzel lényegében ajtót nyitott Vettelnek élete első Bajnokok Tornája döntője felé. Ott Tom Kristensen várt rá, aki kettő győzelemmel jutott a fináléba.
 
 
„Nagy kár, hogy nem tudtam megvédeni a címem, de élveztem. Seb nagyon kiegyensúlyozott volt, a bajnokok sajátossága ez. Két nagyszerű bajnok került a döntőbe” – nyilatkozta Coulthard elismerően. Vettel azonban talált mentséget a skót számára. „Nem volt könnyű legyőzni Davidet, mert nagyon gyors. De a titok az volt, hogy tegnap hajnali négyig bulizott. És ha hajnali ötig tette volna, akkor szerintem legyőzhetetlen lett volna. Szóval szerencsés voltam, hogy ilyen korán véget vetettünk a partinak” – mondta mosolyogva.

Videók