Osztrák Nagydíj: Hamilton kiesett, Vettel az élen az összetettben

A vb egy hét múlva Silverstone-ban, a Brit Nagydíjjal folytatódik.


Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Osztrák Nagydíjat, amelyen a négyszeres világbajnok, címvédő Lewis Hamilton (Mercedes) nem ért célba. A 20 éves Verstappennek ez volt az idei első és pályafutása negyedik futamgyőzelme, ráadásul az osztrák istálló hazai pályáján sikerült nyernie.
    
A második helyen Kimi Räikkönen, a Ferrari finn versenyzője zárt, míg harmadikként négyszeres vb-győztes csapattársa, Sebastian Vettel ért célba, ezzel egypontos különbséggel átvette a vezetést az összetettben Hamiltontól. A rajtot egyértelműen Räikkönen kapta el a legjobban, s bevágott az első sorból startoló két Mercedes közé, az első kanyarban pedig másodikként tudott elfordulni a vezető Hamilton mögött. A pole pozícióból induló Valtteri Bottas (Mercedes) az első néhány száz méteren visszacsúszott negyediknek, de a harmadik kanyarban visszavette a második helyet, miközben Räikkönen Verstappennel csatázott.
    

Az első kör végén így Hamilton, Bottas, Verstappen volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, míg a hatodik rajtkockából induló Vettel visszaesett a nyolcadik pozícióba, de a harmadik kör elején már ismét hatodik volt. A 14. körben Bottas kénytelen volt feladni a versenyt, mert tönkrement az autójában a sebességváltó. A félreállt Mercedes mentésének idejére a versenybíróság elrendelte az úgynevezett virtuális biztonsági autós fázist, így másfél kör erejéig a pilóták meghatározott tempóban mentek körbe a Red Bull Ringen. Ebben az időszakban a mezőny nagy többsége behajtott a boxba és letudta a kötelezően előírt egy kerékcserét, a versenyt vezető Hamilton ugyanakkor nem állt ki friss abroncsokért.
    
A 20. körben Hamilton mögött Verstappen és Räikkönen száguldott a második és harmadik helyen, Daniel Ricciardo (Red Bull) negyedik, Vettel pedig ötödik volt. Ricciardo a 21. körben feljött harmadiknak, miután kihasználta, hogy Räikkönen hibázott a második kanyarban. A 25. kör végén Hamilton is kiállt egy kerékcserére, és negyediknek jött vissza a pályára, egy másodperccel megelőzve az ötödik Vettelt.
    
A féltávhoz érve, a 36. körben Ricciardo autóján szinte teljesen elhasználódott a bal hátsó gumi, így az ausztrál pilótának újfent ki kellett mennie a boxba egy kerékcserére. Közben Vettel megtámadta és meg is előzte Hamiltont, aki egyre ingerültebben kérte számon a csapatán, hogy a virtuális biztonsági autós időszak alatt miért nem hívták ki kerékcserére.
    
Húsz körrel a leintés előtt Verstappen magabiztosan vezetett, mögötte pedig Räikkönen és Vettel haladt a második, illetve harmadik helyen. Hamilton negyedik volt, de ismét be kellett jönnie a boxba egy kerékcserére, amely után Ricciardo mögé, ötödikként tért vissza a pályára.
    
Ricciardo egy körrel később műszaki hiba miatt feladta a küzdelmet, a hajrában pedig Hamilton is hasonlóan járt: a versenyautója lelassult, s a brit pilóta kénytelen volt kiállni.
 
Végeredmény, Osztrák Nagydíj, Spielberg (71 kör, 306,452 km, a pontszerzők):
 
  1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:21:56.024 óra
  2. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1.504 másodperc hátrány
  3. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 3.181 mp h.
  4. Romain Grosjean (francia, Haas) 1 kör h.
  5. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1 kör h.
  6. Esteban Ocon (francia, Force India) 1 kör h.
  7. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1 kör h.
  8. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 1 kör h.
  9. Charles Leclerc (monacói, Sauber) 1 kör h.
10. Marcus Ericsson (svéd, Sauber) 1 kör h.
    pole pozíció: Valtteri Bottas (finn, Mercedes)
 
Vb-pontversenyek: Vettel megelőzte Hamiltont - további részletek a linkre kattintva érhető el
 

Videók