Mindent megtesz az F1-es istálló a versenyengedélyért

Kérdéses, ott lehet-e Belgiumban.


Tegnap este érkezett a hír, bár sikerült új befektetőket találnia, a Force India indulása nem biztosított, hiba szerezte ugyanis meg az összes szükséges felszerelést a Lawrence Stroll által vezetett konzorcium, a korábban komoly anyagi gondokkal küzdő istálló jelenlegi jogi helyzete miatt a versenyzési engedélyt még nem sikerült megszerezniük. Anélkül pedig nem vehetnek részt a Belga Nagydíjon, melynek helyszínén egyébként már „berendezkedtek”, felszerelésükről pedig eltűntek a korábbi tulajdonosra utaló jelek. A sajtó képviselői eközben azt találgatják, minek is nevezzék most az alakulatot.
A nevezési engedély nélkül ugyanis adott esetben előfordulhat, hogy új indulóként (más néven) vesznek részt a hétvégén. Persze ennek számos hátránya volna, ezért az illetékesek most folyamatosan tárgyalásokat folytatnak annak érdekében, hogy Belgiumban (és szükség esetén a jövő héten rendezendő Olasz Nagydíjon is) az eredeti nevezéssel induljon.
 
A RaceFans forrásai szerint a folytatásban (amint rendeződtek a jogi kérdések) a jelenlegi tulajdonos hajlandó volna új nevezőként folytatni, ebben az esetben viszont nem vihetnék tovább az eddig szerzett pontokat. Ezzel értelemszerűen komoly pénzeket is veszítenének, hiszen a konstruktőri eredményt sem tarthatják meg, ráadásul a jelenlegi jutalomosztási rendszer értelmében a komolyabb bevételekhez két éven keresztül kell pontszerzőnek lenni – értelemszerűen erre várniuk kell.

Videók