Szerkesztő: Simon Zoltán
2017. 09. 13. 15:21

A csapattal Lewis Hamiltonnak 2018 végéig szól a szerződése.

Újabb csapat jövő évi versenyzőfelállása vált biztossá: a Mercedes szerdán bejelentette, szerződést hosszabbított Valtteri Bottasszal! - jelezte az m4sport.hu.
 
Toto Wolff és Niki Lauda már két hete Monzában azt hangoztatta, puszta formaság Valtteri Bottas szerződéshosszabbítása. Ahogyan azt a csapat ígérte, a finn helyzete még a Szingapúri Nagydíj előtt tisztázódott: szerdán bejelentették, újabb megállapodást kötöttek, így a kétszeres futamgyőztes 2018-ban is Lewis Hamilton csapattársa lesz.
 
„Nagy kihívás elé állítottuk idén Valtterit: az utolsó órában kellett csatlakoznia a csapatunkhoz, előre lépnie az F1-es mezőny élére, és a sportág egyik legjobb versenyzőjének csapattársává válnia. Ezek ismeretében az eddigi eredményei talán még lenyűgözőbbek” – állapította meg Toto Wolff sportigazgató. „Voltak mélységek és magaslatok – több magaslat, mint mélység –, és a csúcsot eddig a két győzelme jelentette Oroszországban és Ausztriában. Összességében folyamatosan javul a teljesítménye, ezért nem is kellett gondolkodnunk azon, hogy megtartsuk-e őt 2018-ra.”
 
„A csapatunk számára külön bónusz, hogy mennyire tisztelik és milyen sportszerűek egymással a versenyzőink. A kémia, a dinamika Valtteri és Lewis között remek, és mindenünk megvan ahhoz, hogy felvegyük a harcot az ellenfeleinkkel.”
 
A csapattal Lewis Hamiltonnak 2018 végéig szól a szerződése, ám a brit már előrebocsátotta, a télen várhatóan megkezdik az egyeztetéseket a partnerségük megújításáról.

Felvásárolhatja a Porsche a Red Bullt? " AUTÓ-MOTOR › Forma 1

Mégsem csak puszta motorgyártóként térne vissza a Forma-1-be a Porsche 2021-ben? Pletykák szerint Dietrich Mateschitz eladhatja nekik a Red Bullt.

Cimkék: forma-1 , mercedes

Legfrissebb híreink


Élő eredmények