Költözik a Ferrari!

Mozgalmas napok állnak a Maláj Nagydíjra készülődő Ferrari előtt. A Scuderia megkezdte ugyanis csapata átköltöztetését a frissen felépített új, ultramodern gyárépületbe.


 

Elkészült a Ferrari új, 25 ezer négyzetméteres gyárépülete Maranellóban. A létesítményt még a múlt áprilisban leváltott csapatfőnök, Stefano Domenicali idején kezdték el tervezni és építeni, s az eredeti ütemterv szerint már az idei év első hónapjában át kellett volna adni. Akkor azonban a jelenlegi vezető, Maurizio Arrivabene a 2015-ös idényre való felkészülés miatt elhalasztotta a költözködést, melyre a hírek szerint csak most kerül sor.

 
A német Bild am Sonntag úgy tudja, egyes mérnökök már ezekben a napokban ”elfoglalják” új helyüket, tehát a Maláj Nagydíjra való felkészülés mellett is bőven van dolga a csapatnak jelenleg. „Nyilvánvalóan nem ideális a helyzet, de mit tehetnénk? Három-négy hónap kell, mire minden mérnökünk átköltözik” – nyilatkozta Arrivabene. Massimo Rivola csapatmenedzser közben már megerősítette: „Én már elfoglaltam az új irodámat.”
 
Az új gyárépület számos ultramodern berendezést is magába foglal. A továbbfejlesztett szimulátor mellett elkészült például a 40 millió euróból felépített új próbapad is a hajtóegység tesztelésére, mely lehetővé teszi, hogy az erőforrást egészében, a hűtőrendszerekkel és váltóval együtt futtassák. Az átköltözés révén valamennyi részleg egy fedél alá kerül majd: a motorrészleg az alsó szintre költözik be, míg az aerodinamikai részleg és a karosszériarészleg a felső két emeleten osztozik majd.

Videók