Ki mit tud az Abi Dzabi Nagydíjról

Következik a finálé! Két héttel a Brazil Nagydíj leintése után Abu-Dzabiban versenyez a királykategória mezőnye, ahol eldől ki lesz a 2014-es évad világbajnoka, sőt minden idők első duplapontos versenye is lezajlik.


Ezúttal is összegyűjtöttük a hétvége legfőbb tudnivalóit.

Előzési zónák

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) az arab pályán is két DRS-zónát jelölt ki a versenyzők számára; az első érzékelési pontja 40 méterrel a hetes kanyar előtt található, a DRS-t pedig 390 méterrel az említett forduló után hozhatják működésbe a pilóták. A második zóna mérési pontja a kilences kanyar után található (50 méterrel) az állítható hátsószárnyat pedig a tizes kanyar után lehet felnyitni.

Gumik

A szezonzáró helyszínén a sárga jelölésű lágy és a piros oldalfalú szuperlágy keverék lesz elérhető a versenyzők számára. „A futam most még fontosabb lesz, mint az elmúlt években, hiszen ezúttal mindenki kétszer annyi pontot kap, mint a többi megmérettetésen és a bajnoki cím sorsa is itt dől el. A stratégia komoly hatással lesz a futamra, hiszen a kései rajt miatt a pálya hőmérséklete folyamatosan csökken; valami hasonlót láthattunk Bahreinben is, ahol a pilóták a szezon egyik legjobb versenyét futották. A szabadedzések tehát kulcsfontosságúak lesznek, hiszen a csapatoknak ezeken a gyakorlásokon kell információt szerezniük a pályáról” - mondta az olasz cég motorsport-igazgatója, Paul Hembery.

Versenyzőbíró

Az Abu-Dzabiban szolgálatot teljesítő bírák munkáját exversenyzőként ezúttal Danny Sullivan segíti. Az amerikai pilóta 1983-ban kezdte Forma–1-es pályafutását a Tyrrell-csapatnál. Csupán egyetlen szezont teljesített a királykategóriában, legjobb helyezését a monacói ötödik pozíció jelentette. 1984-től az Egyesült Államokban versenyzett, az IndyCar-sorozatban, amelyet 1988-ban meg is nyert. Az „amerikaiak F1-ében” összesen 170 futamon indult, 17 győzelmet szerzett, s máig híres az a 360 fokos megpördülése, melyet az 1985-ös Indy500-on mutatott be, miután megelőzte Mario Andrettit. 1995-ben intett búcsút a formaautók világának, később még a Le Mans-i 24 óráson is megmérette magát. Az elmúlt időkben több alkalommal is segítette az FIA munkáját, legutóbb Oroszországban.

Videók