Japán Nagydíj: nemzetközi sajtóvisszhang

A nemzetközi sajtó elsősorban a ferraris Sebastian Vettel hibáját és Lewis Hamiltonnak, a Mercedes címvédő brit pilótájának könnyed győzelmét részletezte a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíj másnapján.


Nagy-Britannia:
The Guardian: „Hamilton szempontjából minden a tervezett forgatókönyv szerint alakult nyugodt, kényelmes autózással, amelynek során a győzelme egyszer sem forgott veszélyben. Ellenfele, Sebastian Vettel számára Szuzukában gördült le a függöny, és fájdalmas végéhez ért a világbajnoki címről szövögetett álom.”
 
 
The Telegraph: „Vettel számára minden a megszokott módon végződött. A német pilóta ebben az évben nem először hozott rossz döntést, a mezőny pedig elhúzott mellette.”
 
 
Olaszország:
Gazzetta dello Sport: „Lewis Hamilton ötödik világbajnoki címe immár nem több, mint formalitás.”
 
Tuttosport: „F1, Hamilton-show Japánban: micsoda öröm a dobogón.”
 
 
Spanyolország:
Mundo Deportivo: „Lewis Hamiltonnak nem volt ellenfele a Japán Nagydíjon, a vb-győzelem pedig elérhető közelségbe került. A brit pilóta egy olyan versenyen nyert, amely kiváló példája az idei világbajnokság második felében történteknek: sétakocsikázás Hamiltontól, akinek semmi mást nem kellett tennie, mint megvárnia, hogy legnagyobb riválisa újfent drámai helyzetbe kerüljön. És most éppen ez történt.”
 
 
Franciaország:
L’Équipe: „Fel kell tennünk a kérdést, hogy vajon Sebastian Vettel valóban meg akarja-e nyerni ötödik vb-címét. Egy újabb hiba a német versenyzőtől, akinek egy kört kellett volna várnia, hogy az állítható hátsószárny segítségével gond nélkül megelőzze Verstappent. De nem, ő sietett, elkapkodta a manővert, és nagy árat fizetett ezért. Aztán megszámlálhatatlan mennyiségű előzés után csak hatodik lett, és nagy valószínűséggel lemondhat a vb-címről.”
 
 
Ausztria:
Krone: „Hamilton az ötödik vb-cím megszerzésének kapujában. A Japán Nagydíjon aratott sikerével a brit címvédő két hét múlva, az egyesült államokbeli Austinban ismét Forma-1-es világbajnok lehet.”
 
 
Svájc:
Tages Anzeiger: „Pályafutása 71. futamgyőzelme után a címvédés már csak formalitás Hamilton számára. Vettel saját magát fosztotta meg annak a lehetőségétől, hogy harmadikként érjen célba, és kihozza a legtöbbet egy olyan hétvégéből, amelynek során az első pillanattól világossá vált, hogy nincs esélye tartani a lépést a Mercedes versenyzőivel.”
 

 

Videók