Íme a Ferrari sikereinek a titka

Pat Fry szerint tíz éves lemaradást kellett behozniuk.


A Schumacher-korszak óta nem kezdett ennyire eredményesen és ütőképesen szezont a Ferrari csapata. Sebastian Vettelék nem győzik hangsúlyozni, hogy a nyeretlenül zárt előző szezonhoz képest nem az istálló összetétele, csupán struktúrája változott, ennek köszönhető a siker. Mattia Binotto technikai igazgató kétségkívül sikeresen ráncba szedte a Scuderiát, ám a vörösöknél az Alonso-korszakban hasonló beosztásban tevékenykedő Pat Fry szerint a feltámadás ennél hosszabb folyamat eredménye.

 

Fry 2010-ben, az első tisztogatási” hullám után érkezett a Ferrarihoz a McLarentől, és nemrég a Sky Sportsnak elárulta, akkoriban a csapatba szinte kódolva volt a sikertelenség. . A szervezetük csak a rövid távú dolgokkal foglalkozott. Amikor én 2010-ben csatlakoztam a csapathoz, elég sok minden volt elavult úgy nyolc-tíz évvel, és ezt meg kellett oldani. Nem volt gyors folyamat. Csak az hat hónapig tartott, hogy rájöttünk, mi a gond a szélcsatornánkkal. Aztán újabb tizennyolc hónapba telt megjavítani.”

 

"Bele fogok hugyozni az ülésedbe!" - Button Alonsónak " AUTÓ-MOTOR › Forma 1

Vicces pillanatok játszódtak le az F1 Monacói Nagydíjának rajtja előtt. A McLaren-Honda beugró pilótája, Jenson Button üzenetet kapott Fernando Alonsótól. "Sok sikert" - mondta a spanyol; egyedi válasz jött...

 

 

Kiemelte, a mostani sikerekhez az alapot ezen háttér fokozatos rendbetétele teremtette meg, mely a közelmúltban zárult le. Az új vezetők legnagyobb érdemét abban látja, hogy sikerült működésre bírniuk a sikertelenségben kapkodóssá váló gárdát. Manapság az F1-es csatát a szimulációkkal lehet megnyerni. A Ferrari szimulációs eszközei évekkel el voltak maradva, és egy ötéves program keretében kezdtük megoldani ezt. Tavaly év elejére lett a szimulátoruk olyan, amilyennek lennie kell. Most ez kezd kifizetődni” – állapította meg.

Videók