Horner szerint a tesztidőszak után egyértelműnek tűnik, hogy a Mercedes megtartotta előnyét

A tesztidőszak kezdete előtt mindenki a Mercedes és a Ferrari közötti különbség alakulására volt kíváncsi, a vörösök ugyanis tavaly csökkentették lemaradásukat, 2016-ra pedig a címvédő legyőzését tűzték ki célként.


 

Az általános vélekedés szerint sikerült közelebb kerülniük a Mercedeshez, a németeknek azonban még nem kell pánikba esniük, hiszen továbbra is ők állnak a sor elején.

 
A nyolc tesztnapból Horner szerint sem lehetett ennél több következtetést levonni; ez azonban egyértelműen kirajzolódott Barcelonában. „Azt hiszem, egy dolog tűnik egyértelműnek a tesztek alapján” – kezdte a Red Bull csapatvezetője. „Nem kell Einsteinnek lenni, hogy rájöjjünk, a Mercedes megtartotta az előnyét. A megbízhatóságuk és a tempójuk is rendben van. Tempó tekintetében még nem mutatták meg, mire képesek, az autó megbízhatósága azonban lenyűgöző volt” – tette hozzá.
 
„Úgy tűnik, a Ferrari tett egy lépést, azt azonban csak találgatni lehet, hogyan állnak a dolgok mögöttük. Bárki ott lehet. A Toro Rosso előrelépett az új motorral, a Williams is jó formában van, és a Force India is erősen zárt tavaly. Majd meglátjuk” – folytatta fejtegetését, majd a Red Bull felkészüléséről is szólt néhány szót. „Pozitívabb volt, mint az előző években. Sokat köröztünk és teljesítettünk néhány versenyszimulációt. Szembesültünk pár kisebb hibával, de semmi komoly. Nem kellett bosszankodnunk a repülőn, amikor hazamentünk” – magyarázta.
 
 
Bár elégedett a tesztekkel, és a csapaton belül is jobb a hangulat, mint az előző években volt, amikor rendre műszaki hibákkal szembesültek, Horner egyelőre nem akar találgatni arról, hol helyezkedhet el a Red Bull az erősorrendben, sőt elmondása szerint erre a kérdése még a szezonnyitón sem kapunk választ. „Ötletünk sem lehet addig, amíg nem teljesítjük az első három futamot, Melbourne ugyanis kivételes versenypálya. Szóval, várjuk meg az első három versenyt, és akkor tisztább képet kaphatunk” – zárta gondolatát.
 

Videók