Hamilton gyakorlatilag világbajnok lett - vb-pontversenyek

Rajt-cél győzelmet aratott, brutálissá nőtt az előnye.


Cikkünk folyamatosan frissül!

Karnyújtásnyira került ötödik világbajnoki címének megszerzésétől a címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája, aki rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjon. A 33 éves versenyzőnek ez az idei kilencedik, egyben pályafutása 71. futamgyőzelme, előnye az összetettben pedig négy futammal az idény vége előtt 67 pontra duzzadt a most hatodikként célba érő négyszeres vb-győztes Sebastian Vettellel, a Ferrari német pilótájával szemben.
    
Hamilton mögött vasárnap csapattársa, a finn Valtteri Bottas végzett, míg Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője harmadikként ért célba.
    
Hamilton pályafutása során ötödször nyert Szuzukában, a futamgyőzelmek számában pedig még 20 hiányzik neki ahhoz, hogy beérje a rekordot tartó, hétszeres világbajnok német Michael Schumachert, aki karrierje során 91 alkalommal állt fel a dobogó legfelső fokára.
    
A szuzukai rajtnál Hamilton azonnal levédte a belső ívet és vezető pozícióban fordult el az első kanyarban, mögé Bottas és Verstappen sorolt be a második és harmadik helyre. A nyolcadik kockából startoló Vettel az első kör végén már negyedik volt: a rajt után azonnal három pozíciót javított, majd kihasználta, hogy Verstappen és Kimi Räikkönen (Ferrari) összeértek a célegyenes előtti kanyarban.
    
A mezőny hátsó felében történt kisebb ütközés nyomán törmelék került a pályára, a takarítás idejére pedig a versenybíróság a negyedik körben beküldte a biztonsági autót. Verstappen közben öt másodperces időbüntetést kapott, mert a Räikkönennel történt csatában szabálytalannak ítélték meg a manőverét.
    
A Safety Car a hetedik körben hagyta el a pályát, az újraindításnál Hamilton, Bottas, Verstappen, Vettel, Räikkönen volt az első öt sorrendje. Vettel a pálya hátsó részén lévő gyors balkanyarban megpróbálta megelőzni Verstappent, de túlságosan távolról kezdte meg a manővert, így mire Verstappen autója mellé ért, a holland pilóta már elkezdett befordulni a kanyarba. A két autó összeért, Vettel megpördült és visszaesett a 19. helyre.
    
Hamilton kényelmesen vezetett Bottas előtt, Verstappen pedig harmadikként száguldott, majd a 21. körben kiállt kereket cserélni. Bottas a 23., Hamilton pedig a 24. körben hajtott a boxba friss abroncsokért, és az élen a kerékcserék után sem változott a sorrend.
    
Húsz körrel a leintés előtt változatlanul Hamilton, Bottas, Verstappen volt a dobogós helyeken haladók sorrendje, Vettel pedig ekkor már hetedik volt, és hamarosan még egy pozíciót javított.
    
A hajrá kezdetére Verstappen utolérte Bottast, és támadni kezdte, de valós esélye nem volt az előzésre, így meg kellett elégednie a harmadik hellyel.
    
A vb két hét múlva, az Egyesült Államok Nagydíjával folytatódik a texasi Austinban, és ha Hamilton győz, Vettel pedig nem második, akkor a brit pilóta megnyeri ötödik vb-címét.
 
JAPÁN NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNY
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:27:17.062  
2. Valtteri Bottas finn Mercedes 12.919 mp h.  
3. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 14.295 mp h.  
4. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 19.495 mp h.  
5. Kimi Räikkönen finn Ferrari 50.998 mp h.  
6. Sebastian Vettel német Ferrari 1:09.873 p h.  
7. Sergio Pérez mexikói RPFI-Mercedes 1:19.379 p h.  
8. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:27.198 p h.  
9. Esteban Ocon francia RPFI-Mercedes 1:28.055 p h.  
10. Carlos Sainz Jr. spanyol Renault 1 kör h.  
11. Pierre Gasly francia Toro Rosso-Honda 1 kör h.  
12. Marcus Ericsson svéd Alfa Romeo Sauber 1 kör h.  
13. Brendon Hartley új-zélandi Toro Rosso-Honda 1 kör h.  
14. Fernando Alonso spanyol McLaren-Renault 1 kör h.  
15. Stoffel Vandoorne belga McLaren-Renault 1 kör h.  
16. Szergej Szirotkin orosz Williams-Mercedes 1 kör h.  
17. Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes 1 kör h.  
  FELADTÁK     megtett körök kiesés oka
  Charles Leclerc monacói Alfa Romeo Sauber 38 feladta
  Nico Hülkenberg német Renault 37 feladta
  Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 8 feladta
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
    GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Lewis Hamilton 9 14 16 331
2. Sebastian Vettel 5 10 16 264
3. Valtteri Bottas - 8 15 207
4. Kimi Räikkonen - 9 14 196
5. Max Verstappen 1 7 13 173
6. Daniel Ricciardo 2 2 11 146
7. Sergio Pérez   -  9 53
8. Kevin Magnussen - - 9 53
9. Nico Hülkenberg - - 9 53
10. Fernando Alonso - - 9 50
11. Esteban Ocon - - 10 49
12. Carlos Sainz Jr. - - 11 39
13. Romain Grosjean      31 
14. Pierre Gasly - - 4 28
15. Charles Leclerc - - 7 21
16. Stoffel Vandoorne - - 3 8
17. Lance Stroll - - 2 6
18. Marcus Ericsson - - 5 6
19. Brendon Hartley - - 2 2
20. Szergej Szirotkin - - 1 1
A KONSTRUKTŐRÖK ÁLLÁSA
1. Mercedes 528
2. Ferrari 460
3. Red Bull-TAG Heuer 319
4. Renault 92
5. Haas-Ferrari 84
6. McLaren-Renault 58
7. RPFI-Mercedes 43
8. Toro Rosso-Honda 30
9. Alfa Romeo Sauber 27
10. Williams Mercedes
 

Videók