Forma-1: valóban megrendezhetik a Las Vegas-i futamot

Komolyan gondolja a futamrendezést az a Las Vegas-i konzorcium, melynek vezetői szívesen visszacsalogatnák a királykategóriát a kaszinók városába - árulta el Bernie Ecclestone, a Forma-1 Menedzsment (FOM) elnöke.


A hét elején kiderült, hogy egy befektetői csoport szívesen visszavinné a Forma-1-et Las Vegas utcáira, ahol legutóbb 1982-ben rendeztek királykategóriás megmérettetést. Úgy tűnik, az említett üzletemberek szándékai valóban komolyak, az Autoweek információi szerint ugyanis nemrég a Forma-1 állandó pályatervezőjével, Herman Tilkével is egyeztettek, most pedig a Forma-1 Menedzsment elnökével szeretnének tárgyalóasztalhoz ülni.

"Van egy konzorcium Las Vegasban, és ennek tagjai Forma-1-es futamot akarnak rendezni" - mondta Ecclestone. "Nagyon komolyak és most szeretnék, hogy találkozzam velük, amikor Texasba utazom, szóval majd meglátjuk, mi történik" - folytatja a brit üzletember, aki nyilatkozata során azt is egyértelművé tette, hogy a projekthez Steve Wynn-nek és Guy Laliberte-nek sincs köze, holott, mivel mindkét a szerencsejátékokban érdekelt üzletemberrel jó barátságot ápol, többen egyből rájuk gondoltak a hírek hallatán. "Nem Steve-ről, és nem is Guy-ról van szó, sőt őt nem is érdekli a dolog!"

A Forma-1 érkezésének a város vezetősége is örülne, az elmúlt években ugyanis csökkent a szerencsejátékból származó bevételek aránya, így az illetékesek elkezdtek egyre nagyobb hangsúlyt fektetni a turizmusra, egy ilyen megmérettetés pedig sok látogatót vonzana Las Vegasba. Noha az említett befektetők egyelőre komolynak tűnnek, arra még Ecclestone szerint sincs garancia, hogy az F1 visszatér a kaszinók városába, a szándék ugyanis önmagában túlságosan kevés lesz. "Attól, hogy akarják, még nem tudom [mi lesz a futam sorsa]" - mondta a FOM első embere, utalva talán a New Jersey-i futam rendezőire, akikkel hosszú évekig tárgyalt, a tervek azonban meghiúsultak.

Az El Confidencial információi szerint Ecclestone-nal néhány madridi üzletember is kapcsolatba lépett, akik a közeljövőben mindenképpen el szeretnék vinni a Forma-1-et a spanyol főváros utcáira. A lap úgy tudja, hogy a projekt már olyannyira előrehaladott állapotban van, hogy Ecclestone birtokában van egy részletes üzleti tervnek és a megfelelő bankgaranciáknak is. Jövőre egyébként Mexikó visszatérésével 20 futamosra duzzad a versenynaptár, 2016-ben pedig Azerbajdzsán is vendégül láthatja a száguldó cirkuszt, Las Vegas és Madrid érkezésével pedig még hosszabbá válhat egy versenyszezon, noha a csapatvezetők szerint a határt 20 futamnál kellene meghúzni.

Videók