Forma-1: új versenymérnököt kapott a világbajnok

A hétvégi Német Nagydíjtól kezdődően Tom Stallard lesz Jenson Button versenymérnöke, tudta meg az Autosport című brit szaklap.


A korábbi világbajnok eddig Dave Robsonnal dolgozott, ő azonban magasabb beosztást kap a McLaren-Mercedes vezetőitől.

A brit pilóta 2010-ben, címvédő világbajnokként csatlakozott a wokingi alakulathoz, és kezdte együttműködését honfitársával, Dave Robertsonnal, aki akkor még teljesítménymérnökként segítette munkáját. Őt a McLaren vezetői a Német Nagydíj előtt magasabb pozícióba helyezik, posztját pedig annak a Tom Stallardnak adják, aki 2012 óta szintén teljesítménymérnökként dolgozik Button mellett. Az említett lap által lehozott hírt a McLaren-Mercedes szóvivője is megerősítette.

Stallard egyetemistaként főként motorsportra szakosodott kurzusokra járt, miközben sportolóként is szép sikereket jegyzett. 2008-ban például Nagy-Britannia evezős nyolcasának tagjaként ezüstérmet szerzett a pekingi olimpián. A játékok után szinte azonnal csatlakozott a McLaren Forma-1-es alakulatához, ahol most új szerepkörben kell bizonyítania. "Tom egy rendkívül intelligens és meglehetősen rátermett mérnök, aki már több pozíciót is betölthetett csapatunknál, legutóbb például Jenson Button teljesítménymérnökeként dolgozott" - nyilatkozta a csapat szóvivője.

"Jenson korábbi versenymérnöke, Dave Robson szintén kiváló szakember, aki mindemellett rendkívül tapasztaltnak számít. Az elmúlt években rengeteg szép sikert ért el Jensonnel, most pedig egy magasabb pozícióban kamatoztathatja rutinját és szaktudását. Ez a döntés remekül példázza a McLaren eltökéltségét; csapatunk szívesen egyengeti a tehetséges szakemberek útját az istálló szerkezetátalakítási folyamatának részeként" - folytatta a McLaren-Mercedes sajtóképviselője, kinek szavait az Autosport idézte.

Videók