Forma-1: nyilatkozott Schumacher orvosa!

Noha új információkkal nem szolgálhatott, Jean-Francois Payen megerősítette, hogy Michael Schumacher már nincs kómában, és állapota, ha lassan is, de javul.


A német klasszist kezelő orvosi csoport vezetője szerint most egy legfeljebb három éves távlatban kell gondolkodni hétszeres bajnok rehabilitációját illetően.

A 45 éves sportember tavaly decemberben szenvedett súlyos síbalesetet a franciaországi Grenoble-ban; a bukás után természetesen azonnal kórházba szállították, ahol egy életmentő beavatkozást is elvégeztek. A hosszú ideig kómában lévő Schumacher ezt követően öt és fél hónapot töltött a grenoble-i egyetemi kórházban; itt a kezelését végző orvosi csoportot Jean-Francois Payen vezette, aki nemrég a német RTL rádiónak, valamint a francia sajtónak nyilatkozott a kilencvenegyszeres futamgyőztesről, és a súlyos baleset utáni időszakról.

Payen elmondta, hogy a kórházba szállítást követően az intézmény dolgozói azonnal kialakítottak egy "burkot", hiszen páciensüket meg szerették volna óvni a külvilágtól és a média egyre fokozódó érdeklődésétől; az orvos kihangsúlyozta, ez nem volt egyszerű, mert a balesettel kapcsolatos sajtótájékoztatóra több száz újságíró volt kíváncsi. A francia szakember nyilatkozata során cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint Schumachert egy külön kórteremben ápolták. "Nincsenek VIP szobáink, őt is a többi beteggel ápoltuk, miután állapota stabilizálódott" - tette egyértelművé.

Később azt is elárulta, hogy az elmúlt hetekben több alkalommal is meglátogatta Schumachert, aki a nyáron elhagyta a grenoble-i kórházat, rehabilitációját ugyanis egy svájci klinikán kezdte, napjainkban pedig már otthonában, családja körében folytathatja azt."Már nincs kómában, többet azonban nem mondhatok. Az ilyen agysérülések után a javulás lépcsőzetes; akárcsak a többi beteg esetében, nála is egy bizonyos időkeretről beszélhetünk, ami egy évtől egészen háromig terjedhet, így türelmesnek kell lennünk. Az a tény, hogy otthon van, nagyon sokat segíthet neki" - mondta.

Nyilatkozata során Schumacher feleségéről, Corinnáról is beszélt, aki elmondása szerint folyamatosan tisztában volt a helyzet súlyosságával. "Fantasztikus akaratereje van! Az első pillanatban tudta, hogy a helyzet súlyos és azzal is tisztában volt, hogy hosszú út vár rájuk. Rendkívül tisztán látja a helyzetet és biztosra veszem, hogy mindent meg fog tenni azért, hogy előre lépjenek és, hogy javuljon a férje állapota" - illette dicsérő szavakkal a kilencvenegyszeres futamgyőztes feleségét, aki a legnehezebb hetekben, hónapokban folyamatosan férje mellett volt.

Videók