Forma-1: mit jelent a csapatoknak és a versenyzőknek a rádiózás korlátozása?

Nemcsak a versenyzők, egyes csapatok életét is megnehezítheti az FIA új szabálya, mely korlátozza a rádiós információközlést. Hatások és kételyek.


 

Már a Szingapúri Nagydíjon magukra lesznek utalva a versenyzők az üzemanyag-fogyasztás, vagy éppen a gumi- és fékhasználat terén, mivel az eddigi gyakorlattal szemben az FIA akkor már büntetni fogja, ha a versenymérnök az autó és a versenyző teljesítményére vonatkozó utasítást közöl a rádión. A változással kapcsolatban két vélemény létezik: vannak, akik örülnek a szigorításnak, mert a nagy adatáramlással a versenyzők már inkább tűntek mérnöki báboknak; mások viszont kiemelik, hogy a rádiózás mindig is része volt a küzdelemnek, csak éppen kevésbé nyilvános formában zajlott, miután a tévés közvetítésekből rendre kimaradtak az üzenetek.

Szingapúrban érdekes lesz látni, melyik versenyző milyen hamar alkalmazkodik a megváltozott körülményekhez. Például ahhoz, hogy az edzésen a garázsba való visszatérésig várnia kell, hogy megtudja, miben maradt el riválisától az adott kanyarban, és min kell változtatnia a következőkben. Vagy éppen ahhoz, hogy a továbbiakban még többet kell bűvészkednie a kormányon, ha információkhoz akar jutni a fékek hőmérsékletéről vagy a rendelkezésre álló üzemanyag szintjéről.

 

LCD-kijelző nélkül már nem megy?
Ez utóbbi máris egy vitatémát jelent. Idén a megnövekedett információszükség miatt a csapatoknak lehetősége nyílt egy nagy LCD-kijelzős kormány használatára, melynek segítségével az eddigieknél jobb minőségben böngészhetik autóik adatait – ha van rá kapacitásuk 300 km/órás tempónál. Ezen kormányt ugyanakkor nem minden csapat használja. A Red Bull, a Williams és a Lotus például a szerényebb, s ezáltal kevésbé informatív megoldást választotta (nagy kijelző nélkül) – ami most hátrányos helyzetbe hozhatja őket. "Nekünk nincs ez a hatalmas kijelzőnk, és szerintem más csapatok is vannak így, tehát ez jelentős hátrány lesz számunkra” – panaszkodik az Autosportnak a Lotus műveleti mérnöke, Alan Permane. A kényszerű váltás nyilvánvalóan pluszmunkába kerül majd a csapatoknak – és a régi kormányt már megszokó versenyzőiknek is.

 

"Alacsonyan szállnak a fecskék – vétel!”
További kérdéses pontot jelenthet az újítással kapcsolatban a kódnyelv használata. Amikor 2002-ben betiltották a csapatutasítást, az istállóknál bevett gyakorlat volt, hogy bizonyos üzeneteket bújtatott formában továbbítottak versenyzőiknek. Éric Boullier, a McLaren versenyigazgatója szerint ezzel most is próbálkozhatnak majd – jóllehet, ha az FIA rájön a trükközésre, vélhetően büntetni fog. "Biztos vagyok abban, hogy a ’kék az ég’ mostantól jelentéssel bíró üzenet lesz. Talán majd megkérdezik tőlünk, hogy mit is jelent, de elég biztos vagyok abban, hogy lesznek bizonyos kódolt üzenetek” – mondja a francia.

 

Räikkönent végre tényleg békén hagyják…
Ami az egyes versenyzőket illeti, Alan Permane szerint a legrosszabbul azok járnak majd, akik szerettek minél több információt kapni a bokszfaltól. "Egyes versenyzők nagyon jól reagálnak az üzenetekre, míg mások inkább hallani sem akarják azokat. Szerintem a mi két versenyzőnk közömbös eziránt. Inkább majd megnézik a kijelzőjüket az egyes etapok között. Tudom, hogy a Mercedesnél a ki- és bevezető körökben szeretik tájékoztatni versenyzőiket arról, hol veszítenek időt. Ez talán nemkívánatos egyesek számára, de szerintem nem sok mindenen változtat” – fogalmazott Permane.

Boullier szerint ugyanakkor az F1 sokat romló megítélésének minden olyan változtatás jót tehet, amely nagyobb szerepet ró a versenyzőkre és az ő talpraesettségükre. "Ha azzal, hogy adásba kerültek a rádiós beszélgetések, változott a versenyzők megítélése, és elveszítették szupersztár mivoltukat, akkor el kell gondolkodnunk ezen. Mert ez egyébként nem jogos. Az F1 még mindig az F1. Még mindig 350 km/órával mennek, ami gyors. Még mindig a határon kell autóznod. Lehet, hogy fizikailag nehezebbé is lehetne tenni a vezetést, de ez csak megítélés kérdése. Változtatnunk kell az üzeneteken” – fogalmazott a francia.

Videók