Forma-1: máris visszakozott az FIA, nem teljes a rádiós tiltás

Bizonyos engedményeket tett rádiós üzenetekre vonatkozó szabályán a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA). A vezetési tanácsokat továbbra is tiltják, de bizonyos üzenetek mégis engedélyezettek – legalábbis az idény hátralévő versenyein.


Miután a csapatok képviselői számos problémával szembesítették az FIA-t a csütörtöki majd’ négy órán át tartó megbeszélésen, Charlie Whiting beadta a derekát, s engedményeket tett a mostani hétvégétől bevezetésre kerülő rádiós korlátozások terén. Pár órával az első szabadedzés kezdete előtt az FIA hivatalosan is értesítette a csapatokat az újabb módosításról – számolt be erről az Auto Motor und Sport.

Ennek értelmében a szezon hátralévő hat versenyhétvégéjén a most kiadott lazább korlátozás lesz érvényben. A tiltás továbbra is vonatkozni fog az olyan vezetési tanácsokra, mint például a „A négyes kanyarban ne hajts a rázókőre”, „Használj magasabb sebességi fokozatot”, „A csapattársad a második szektorban egy tizeddel gyorsabb” vagy „Válassz más ívet a 10-es kanyarban”. Emellett azonban a mérnökök továbbra is adhatnak bizonyos tippeket az autó beállítására vonatkozóan.

Engedélyezett például arra kérni a versenyzőket, hogy állítsák előrébb vagy hátrébb a fékerőelosztást, ezzel kímélve a fékeket. Tilos azonban arra kérni őket, hogy mindezt a jobb idő eredménye érdekében a pálya bizonyos pontjain tegyék meg – ez ugyanis már vezetési tanácsnak minősül. Engedélyezett továbbá információt adni az üzemanyag-fogyasztásról, a fékek állapotáról és az elemek töltöttségi szintjéről, valamint figyelmeztetni a versenyzőket a gumik kockásra fékezésére.

A szigor mostani enyhítésével az FIA két szempontot vett figyelembe. Egyfelől a mérnökök érveit, akik aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy az instrukciók tiltásával megszaporodhat a technikai hibák (például az erőforrás rossz beállításának használatával), illetve a balesetek száma (például a fékek túlmelegedésére való figyelmeztetés híján). Másfelől pedig azt is szem előtt tartották, hogy egyes csapatok nem rendelkeznek a sokak által használt nagy kijelzős kormánnyal, mely megkönnyíti a versenyzők tájékozódását, s a korlátozás révén sérülne a csapatok közötti esélyegyenlőség elve.

Az FIA ugyanakkor leszögezte, az eredetileg bevezetni kívánt teljes szigorítás 2015-től életbe lép. Bernie Ecclestone emellett csütörtökön arról is nyilatkozott, hogy a jövőben további korlátozások is várhatóak, így például akár a mérnökök számára létfontosságú telemetria használatát is betilthatják.

Videók