Forma-1: itt a legújabb hivatalos közlemény Bianchi állapotáról!

Csütörtökön hivatalos közleményt adott ki a Marussia valamint Jules Bianchi családja; ebből kiderül, hogy a Japán Nagydíjon súlyos fejsérülést szenvedő francia pilóta állapota továbbra is kritikus, de stabil, kezelése pedig a jövőben is a Mie egyetemi kórházban folytatódik.


A Marussia közleményének szövege: "Vasárnap lesz négy hete annak, hogy Jules balesetet szenvedett, és hogy megkezdték kezelését itt, a Mie egyetemi kórházban. Állapota az itt dolgozó egészségügyi szakemberek besorolása szerint továbbra is kritikus, de stabil. Noha nem tudunk új információkkal szolgálni, tisztában vagyunk azzal, hogy nagyon sokan támogatják Jules-t ebben a harcban, a világ minden tájáról. Tartozunk annyival a szurkolóknak, hogy megosztunk velük minden lehetséges információt, amilyen gyorsan csak lehet.

Jules tovább folytatja a harcot. Noha a múltban több híresztelés is napvilágot látott a kezelésével kapcsolatban; harca továbbra is itt Jokkaicsi ben folytatódik. Szeretnénk lépésről lépésre haladni.

Ismét szeretnénk köszönetet mondani a türelemért és a megértésért, amit a család kapott ezekben a nehéz időkben. Az a tudat továbbra is vigasztal bennünket, hogy Jules a lehető legjobb ellátásban részesül a Mie egyetemi kórházban, és hogy az orvosok folyamatosan kapcsolatban vannak a római egyetem idegsebészeivel, valamint a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Orvosi Bizottságának első emberével, Gerard Saillant professzorral.

Ha ez célszerűvé válik, ismét újabb közleménnyel jelentkezünk. Addig pedig köszönettel tartozunk mindenkinek, aki gondolatban és imáiban Jules-lel van!"

Videók