Forma-1: Hamilton került lépéselőnybe a szezonzárón

Már az első szabadedzés nagy csatát hozott a két Mercedes között. Ennek végén Lewis Hamilton 0,133 másodperces előnnyel előzte meg Nico Rosberget. A harmadik Fernando Alonso 1,7 másodpercet kapott.


Lewis Hamilton bő 0,1 másodperccel múlta felül világbajnoki ellenlábasát és márkatársát, Nico Rosberget a Yas Marina-versenypályán. A harmadik helyen, ahogy idén szinte minden nyitóedzésen, a ferraris Fernando Alonso végzett – több mint 1,7 másodperccel lemaradva.

A kétszeres világbajnokot a tűzpiros csapathoz jövőre érkező utódja, a címvédő Sebastian Vettel és red bullos csapattársa, Daniel Ricciardo követte a 4-5. pozíciókban – Vettel egy kisebb váltóprobléma és egy kis híján koccanással végződő incidens ellenére zárt viszonylag jó eredménnyel.

A német a tréning derekán, a leghosszabb egyenes végén utolérte az ideális íven lassan haladó újonc Kevin Magnussen McLarenjét. A dán azonban nem jött zavarba, miközben Vettel átintett neki előzés közben, és keményen ráhúzta a kormányt a Red Bullra a következő kanyar külső ívén. (Megjegyzendő, hogy szabadedzésen nem érvényesek a kék zászlós szabályok.)

Magnussen egyébként új első szárnyat tesztelt a maga autóján, ami csapattársának, Jenson Buttonnak elvileg csak később adatik majd meg – szerencsére, ugyanis a mezőny rangidőse a „délelőtti” körözést műszaki hiba miatt már idő előtt kénytelen volt befejezni.

Szintén technikai probléma hátráltatta Kimi Räikkönent, valamint a két visszatérő Caterhamet, Kobajasi Kamui és az újoncként beugró Will Stevens autóját. A zöld autókon rendre a telemetria és a motor rakoncátlankodott. Mindhárman rövidített programot futottak.

A leglátványosabb problémákkal azonban a Williams-istálló szembesült. A grove-iak új hűtési megoldása Pat Symonds technikai igazgató szavaival élve „nem igazán működött”, amikor alig egy gyorskör után mindkét kocsin egyszerre mondta fel a szolgálatot az oldaldobozok borításának rögzítése – Felipe Massa meglazult panelekkel gurult vissza a garázsba, Valtteri Bottas autójáról viszont az alákapó menetszél még a pályán letépte a jobb oldali karosszériaelemet.

Az alkoholtilalom miatt átmatricázott kocsikkal Bottasék – a hiba miatt korai búcsút követően – már csak a közép-európai idő szerint délután 14:00-kor, helyi idő szerint alkonyatba hajló 17:00-kor kezdődő második edzésen folytathatják a munkát.

FORMA-1
Abu-Dzabi Nagydíj, 1. szabadedzés
1. Lewis Hamilton Mercedes 1:43.476 32
2. Nico Rosberg Mercedes +0.133
3. Fernando Alonso Ferrari +1.708
4. Sebastian Vettel Red Bull Racing-Renault +1.858
5. Daniel Ricciardo Red Bull Racing-Renault +1.885
6. Jean-Eric Vergne STR-Renault +2.242
7. Daniil Kvyat STR-Renault +2.359
8. Valtteri Bottas Williams-Mercedes +2.437
9. Sergio Perez Force India-Mercedes +2.507
10. Nico Hulkenberg Force India-Mercedes +2.554
11. Kevin Magnussen McLaren-Mercedes +2.573
12. Kimi Räikkönen Ferrari +2.655
13. Felipe Massa Williams-Mercedes +3.073
14. Esteban Gutierrez... Sauber-Ferrari +3.080
15. Pastor Maldonado Lotus-Renault +3.235
16. Esteban Ocon Lotus-Renault +3.590
17. Jenson Button McLaren-Mercedes +3.759
18. Kamui Kobayashi Caterham-Renault +4.495
19. Sergey Sirotkin Sauber-Ferrari +4.793
20. Robin Frijns Caterham-Renault +7.208

Videók