Forma-1: Alonso hosszabbítana a Ferrarival!

Hosszú ideje folynak a találgatások Fernando Alonso jövőjéről. A spanyol egyértelműsítette szándékait. Jules Bianchinak mindeközben mégis van esélye a Scuderia ülésére?


Megy vagy marad? Már egy teljes éve állandó kérdés ez a bajnoki címre a Ferrarinál hiába váró Fernando Alonso kapcsán, akinek a pletykák szerint továbbra is lehetősége lenne arra, hogy jelenlegi csapatát elhagyva csatlakozzon a sikeresebb jövőjét építgető McLarenhez.

Az olasz sajtó a nyári szünet előtt azt írta, a Ferrari még a vakáció során szeretné meghosszabbítani versenyzője 2016 végéig érvényes kontraktusát, ám erre még nem került sor. Alonso Spában elárulta, nem kapkodja el a döntést, de tudja, mit akar. "A Ferrarival kötött szerződésem még két évre szól, és nem sietek az újabb aláírásával. Az egyértelmű szándékom viszont a szerződéshosszabbítás” – idézte a Motorsport-Total a kétszeres bajnokot.

A Scuderia állítólag minden követ megmozgat bajnoka megtartásáért, s ennek érdekében a pénzt sem sajnálják. A legutóbbi pletykák arról szóltak, Alonso három évre hosszabbíthat, s ezért cserébe évente 35 millió euró ütheti a markát. Alonso ezzel kapcsolatban ugyanakkor megjegyezte: "Olyan információk köröztek a médiában, amelyek teljes mértékben túlzóak voltak.”

Miközben Alonso tehát újra maradási szándékáról biztosította a Ferrarit, a csapat utánpótlásneveltjéről, Jules Bianchiról is tovább tartja magát a híresztelés, hogy hamarosan előléptetik a Ferrarihoz. A francia korábban úgy nyilatkozott, nem lát esélyt arra, hogy 2015-ben a vörösök autójába üljön, most azonban elárulta, még teljesen nyitott a jövője. "A menedzserem és a Ferrari majd megmondják, mi csinálok a következő évben. Egyelőre még semmi sem biztos, tehát várakoznunk kell. Személy szerint előbb szeretném tisztességesen befejezni a bajnokságot. Ott szeretném folytatni, ahol kezdtük: a Caterham előtt, aztán majd meglátjuk, mi jön ezután” – fogalmazott Bianchi.

Videók