Forma-1: a McLaren elismerte, hogy sztárpilótára vadászik!

Éric Boullier elismerte, hogy a McLaren igazi nagyágyúra vadászik – akár a következő évre, akár a későbbi szezonokra. Amíg nem tisztul a kép, jelenlegi párosuk nem lehet nyugodt.


Továbbra sem kapott 2015-ös szerződést a McLarentől Jenson Button és Kevin Magnussen. A csapat kapcsán jó ideje folynak a találgatások arról, hogy a jövőre visszatérő Hondával egy igazi sztárversenyzőt szeretnének autójukba ültetni, amiért még a pénzt sem sajnálnák. Fernando Alonso lehet az egyik célpontjuk, de Ron Dennis korábban többször is utalt rá, hogy Lewis Hamiltont vagy Sebastian Vettelt is örömmel látná csapatában.

Éric Boullier, a wokingiak versenyigazgatója az Autosportnak egyértelművé tette, valóban nagy nevekre vadásznak, s szeretnének hosszabb távú megállapodást nyélbe ütni – amiért képesek várni. "Ha bármely versenyző elérhetővé válik a piacon, meg fogjuk nézni, alkalmas-e. A stratégiánk az, hogy kivárunk, és ezzel még nem mondtam azt, hogy mindenképpen lecseréljük a versenyzőinket. Egészen addig fogunk várakozni, míg nem látjuk, mi lehetséges a versenyzői piacon – és nemcsak a következő évre, de az azutáni szezonokra is. A tervünk, hogy hosszú távon az élen tartsuk a McLarent, és ehhez tudnunk kell, mi történik majd három, négy vagy öt év múlva” - mondta Boullier.

Szavai egybevágnak a hetek óta zajló találgatásokkal, melyek Fernando Alonso, Sebastian Vettel és Lewis Hamilton jövőjéről, valamint tapogatózásairól folytak. Előbbinek 2016-ig, utóbbi két versenyzőnek 2015 végéig van szerződése jelenlegi alakulatával. Helmut Marko nemrég azt nyilatkozta, Vettel már ajánlatot is kapott a McLarentől, míg mások úgy vélik, Hamilton sorsáról az idei bajnokság végkimenetele dönthet (közben már tárgyal a hosszabbításról), míg Alonso inkább kivárásra játszik, s előbb megvárja, mire lesz képes jövőre a Ferrari és a McLaren.

Jenson Button kapcsán mindeközben a visszavonulás kérdése merül fel egyre többször. Bár a brit nemrég kritikát kapott Ron Dennistól, Boullier elégedett a teljesítményével. "Jó munkát végez. Szeretnénk, ha a versenyzőink mindig száz százalékon teljesítenének. Mindenkitől ezt várjuk, és ha nem jön az eredmény, amit elvársz, azt elég nehéz elfogadni, kissé frusztrálttá tesz. De ez mindenkire igaz. Mindent bele kell adnunk” - mondta Boullier.

Videók