Forma-1: 2016-tól jön az Azerbajdzsáni Nagydíj!

Hivatalossá vált, hogy 2016-tól Forma–1-es futamnak ad otthont Azerbajdzsán. A rendezők már alá is írták az erről szóló megállapodást Bernie Ecclestone-nal.


Noha Azerbajdzsánban korábban arról szóltak a hírek, hogy már a következő szezonban sor kerülhet az ország történetének első Forma–1-es futamára, pénteken hivatalossá vált, hogy csak 2016-ban debütál a versenynaptárban az ország fővárosában, Bakuban kialakításra kerülő utcai pálya.

A Bernie Ecclestone-nal kötött megállapodást Azerbajdzsán ifjúsági és sportminisztere, Azad Rahimov jelentette be: „Öröm számomra, hogy hivatalosan is bejelenthetem, aláírtuk a szerződést a Forma–1-es bakui verseny 2016-os megrendezéséről. Országunk Kelet-Európa és Nyugat-Ázsia határán fekszik, ami új terület a Forma–1 számára. Azerbajdzsán egy modern európai ország, amely szeretné megalapozni hírnevét a sportban. Bakuba hozni a Forma–1-et egy fontos mérföldkő volt a világ legnagyobb sportágainak országunkba csábítása szempontjából” – idézte a minisztert az Autosport.

A bakui utcai pályát a német Herman Tilke tervezi majd meg. Bernie Ecclestone elmondta: „Nagyon boldogok vagyunk, hogy Baku is a Forma–1-es család részévé válik. Ez egy utcai pálya lesz, amely bemutatja majd Baku érdekes látványosságait is. Az esemény meg fog felelni a Forma–1 jelenlegi követelményeinek.”

Videók