Fordult a kocka, Hamiltoné a második szabadedzés

A Ferrari egyelőre a Red Bullok előtt, bizakodhatnak a McLarennél is!


 
A Pirelli a délelőtti első edzést követően fejvakarva jegyezte meg: még csak fel sem melegedett igazán a levegő Malajziában, máris 46 Celsius-fokos volt az aszfalt hőmérséklete. Nos, a délutáni második edzésre ez az érték 58 Celsius-fokra (!) emelkedett, miközben a levegő 34 Celsius-fokos volt – mindez máris előrebocsátotta, lesz mit tesztelni a gumikkal a korábbinál jóval sötétebb aszfalton!
 
Kevin Magnussennek és a Renault szerelőinek nemcsak a hőség miatt volt melegük: a dán autója az első edzésen kigyulladt, a csapat pedig a két gyakorlás között mindent elkövetett annak érdekében, hogy versenyzésre alkalmassá varázsolja azt délutánra. Az edzés fele így is elment ugyan, de végül sikerült pályára küldeniük versenyzőjüket.
 
Az edzés elején a délelőtt használt új motort délutánra is megtartó Fernando Alonso, majd Sebastian Vettel állt a tabella élén, aztán érkezett Nico Rosberg, s egy 1:36,542 másodperces körrel átvette a vezetést. A két német egyformán a közepes gumin futotta körét, míg Kimi Räikkönent a kemény abroncson küldte pályára a Ferrari. A finn időiből arra következtethettünk, hogy teli tankos etapokkal kezdte a gyakorlást.
 
A Mercedesnél is megosztották a munkát, Lewis Hamilton autójára is a kemény gumi került föl, a britet azonban ez sem hátráltatta abban, hogy 0,079 másodpercre zárkózzon föl csapattársa mögé. Ráadásul úgy, hogy a rádión arról számolt be gyorsköre előtt, hogy kormánya nem áll egyenesen. A címvédő nem sokkal később előbb 0,4, majd újabb 0,2 másodpercet javított eredményén, s ezzel az első helyre lépett elő. A két Mercedes mögött ekkor már a közepes gumikon futó Red Bullok sorakoztak Max Verstappen, Daniel Ricciardo sorrendben, 0,7 és 0,9 másodperces hátrányban.
 
Nem is maradt sokáig az élen. Rosberg 1,4 másodpercet gyorsult a közepes gumis idejéhez képest, és ezzel 0,4-del múlta felül honfitársát. De volt ennél több is a Mercedesben, ezt Hamilton bizonyította. A 44-es rajtszámú autó a hétvégén elsőként törte át az 1:35-ös határt, 0,233 másodpercet adott Rosbergnek.
 
Az edzés hajrája már valamennyi csapatnál a hőség és a gumik izzasztó birkózásáról szólt. Vasárnapra ugyan valamivel enyhébb időt jósolnak, a nagy kérdést az jelenti, a gumik lehetővé teszik-e, hogy a papíron gyorsabbnak ígérkező két kiállással teljesítsék a versenytávot. A múlt évben a Mercedesnek ez nem sikerült, s ez ágyazott meg a Ferrari és Sebastian Vettel győzelmének.
 
A csillagosok azonban nemcsak a papucsokat tesztelték délután. „Van egy öt másodperces büntetésed, amit a kiállásnál fogunk letölteni” – közölte az elsőre meglepő hírt Rosberggel mérnöke. Természetesen nem volt szó valódi büntetésről: a Hockenheimben egy i-Phone stopperjével hibázó, s emiatt 5 helyett 8 másodperces büntetést „vállaló” csapat csak gyakorolta a büntetésletöltést.
 
Forma-1, Maláj Nagydíj, A 2. szabadedzés végeredménye

Videók