Folytatódott Rosberg diadalmenete, Vettel versenye egy percig tartott - videó

Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája az előző idényt is beleszámítva egymás után hetedik futamgyőzelmét aratta a vasárnapi Formula-1-es Orosz Nagydíjon, s már most 43 pont az előnye összetettben. Danyiil Kvjat már az elején kivonta a forgalomból Sebastian Vettelt, aki így nem tudta meg, mire képes az új erőforrást használó Ferrarival.


Rosberg mögött vb-címvédő csapattársa, a tizedik helyről a másodikig előre lépkedő brit Lewis Hamilton végzett, míg a dobogó legalsó fokára Kimi Räikkönen, a Ferrari finn versenyzője állhatott fel.

A rajtnál Rosberg kiválóan jött el, magabiztosan tartotta meg a vezető pozíciót, Räikkönen pedig egy remek manőverrel átvette a második helyet honfitársától, Valtteri Bottastól (Williams). A hetedik helyről startoló Sebastian Vettelt (Ferrari) közben a második kanyarban hátulról meglökte Danyiil Kvjat (Red Bull). A németek négyszeres világbajnoka emiatt defektet kapott, majd a hazai közönség előtt szereplő, nagy hévvel hajtó Kvjat a harmadik kanyarban is nekiment hátulról, ezért Vettel megpördült, a gumifalban kötött ki, és egy perc után véget ért a versenye.

Vettel alig bírta cérnával: "Mi a fészkes fene folyik itt?" - panaszkodott a csapatrádión. Kvjat a leintés után bocsánatot kért tőle. Az orosznak egyébként büntetésből a boxutcában kellett töltenie tíz másodpercet, és a 15. helyen intették le.

Videón a jelenet Vettel szemszögéből...

... és Kvjat szemszögéből:

Az ezt követő műszaki mentés idejére bejött a pályára a biztonsági autó, amely a harmadik körben hagyta el az aszfaltcsíkot.

Rosberg maradt az élen, Bottas viszont visszavette a második helyet Räikkönentől, akit aztán néhány körrel később az időközben a 10. pozícióból felkapaszkodó Hamilton is megelőzött.

Az első kerékcserék után is Rosberg vezetett, Hamilton viszont feljött a második helyre, mivel a boxkiállása után egyből megelőzte Bottast, akit aztán Räikkönen is lehagyott. Féltávnál tehát sorrendben Rosberg, Hamilton és Räikkönen száguldott a dobogós helyeken.

A hajrához közeledve Rosberg és Hamilton között 13 másodpercről 7.5-re csökkent a különbség, ám a brit címvédőt a Mercedes-csapat a 37. körben arról tájékoztatta, hogy az autója hűtőrendszerével probléma van. Räikkönen közben magabiztosan őrizte a harmadik pozíciót.

Hamilton a műszaki meghibásodástól tartva úgy tűnt, visszavett a tempóból, így Rosberg előnye ismét nőni kezdett, a leintésig pedig már semmi nem veszélyeztette a győzelmét.

Az idei évtől újra gyári csapatként szereplő Renault megszerezte az első vb-pontjait a hetedik helyen záró dán Kevin Magnussen révén, míg a továbbra is csak formálódó McLaren-Honda mindkét pilótája, a spanyol Fernando Alonso és a brit Jenson Button szintén pontot szerzett, előbbi hatodik, utóbbi tizedik lett.

A vb két hét múlva, Spanyolországban folytatódik.

Végeredmény, Orosz Nagydíj, Szocsi (53 kör, 309,745 km, a pontszerzők):
  1. Nico Rosberg (német, Mercedes)  1:32:41.997 óra
  2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 25.022 másodperc hátrány
  3. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 31.998 mp h.
  4. Valtteri Bottas (finn, Williams) 50.217 mp h.
  5. Felipe Massa (brazil, Williams) 1:14.427 perc h.
  6. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 1 kör h.
  7. Kevin Magnussen (dán, Renault) 1 kör h.
  8. Romain Grosjean (francia, Haas) 1 kör h.
  9. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1 kör h.
10. Jenson Button (brit, McLaren) 1 kör h.
leggyorsabb kör: Rosberg, 1:39.094 perc
pole pozíció: Rosberg

A vb-pontversenyek állása 4 futam után (még 17 van hátra):
Pilóták:
  1. Rosberg 100 pont
  2. Hamilton 57
  3. Räikkönen 43
  4. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 36
  5. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 33
  6. Massa 32
  7. Grosjean 22
  8. Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull) 21
  9. Bottas 19
10. Max Verstappen (holland, Toro Rosso) 13 11. Alonso 8 12. Magnussen 6 13. Nico Hülkenberg (német, Force India) 6 14. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso) 4 15. Perez 2 16. Button 1 17. Stoffel Vandoorne (belga, McLaren) 1
Csapatok:
  1. Mercedes 157 pont
  2. Ferrari 76
  3. Red Bull 57
  4. Williams 51
  5. Haas 22
  6. Toro Rosso 17
  7. McLaren 10
  8. Force India 8
  9. Renault 6

Videók