F1: Csak a szokásos: Hamilton, mögötte Rosberg

Kiköszörülte a monacói csorbát, s rendkívül magabiztos győzelmet aratott a Mercedessel versenyző brit Lewis Hamilton. A második Nico Rosberg lett, mögötte Valtteri Bottas szerezte meg a Williams első idei dobogóját.


 
 
A címvédő világbajnok, Lewis Hamilton domináns győzelmet aratott a Circuit Gilles Villeneuve versenypályán, Montrealban, ahol Nico Rosberg második helye révén kettős Mercedes-győzelem született.
 
A brit világelső pályafutása negyedik sikerét ünnepelhette Kanadában, ahol 2007-ben életében először állhatott a pódium legfelső fokára Forma–1-es versenyen.
 
A bronzérmet a williamses Valtteri Bottas szerezte meg, miután a Ferrari világbajnoka, Kimi Räikkönen a futam derekán megpördült és visszaesett a negyedik pozícióba. Az ifjabbik finn a grove-i alakulat idei első dobogós helyezését szállította ezzel.
 
A piros lámpák kialvásánál a pole pozícióból induló Hamilton könnyedén megőrizte a helyét, amelyet egyedül a bokszkiállása idejére engedett át Rosbergnek néhány pillanat erejéig. Német ellenlábasa különösen a verseny második felében lihegett sokáig a nyakán, ám képtelen volt előzési pozícióba kerülni.
 
Mögöttük eleinte szintén a rajtrács formációjában haladt a mezőny – leszámítva a Force Indiás Nico Hülkenberget és a lotusos Pastor Maldonadót, akik helyet cseréltek a 6. és a 7. helyen – egészen a kiállásokig: Räikkönen ezek ideje alatt, közvetlenül a saját kerékcseréjét követően pördült meg a hajtűkanyarban, lemásolva a tavalyi mutatványát, és lehetővé téve Bottasnak, hogy eléje vághasson a maga szervizelését követően.
 
Az ötödik pozíció sokáig szintén biztosnak tűnt az ötödik rajtkockából induló Romain Grosjean számára, ám a francia a 47. körben kicsit túl agresszívan vágott vissza az egyik lekörözött autó elé, amely kivágta a bal hátsó gumiját. A lotusos kénytelen volt másodszor is a bokszba vonulni, ráadásul öt másodperces büntetést is kapott az akciójáért. Mindezzel együtt végül az egy pontot érő 10. pozícióban zárt.
 
Csapattársa, Maldonado a kiállások során sikeresen megelőzte a rajtnál elé kerülő Hülkenberget, ám később védtelen volt a motorproblémák miatt a mezőny végéről induló, illetőleg nyaktörő tempóban felzárkózó Sebastian Vettel Ferrarija és Felipe Massa Williamse ellen.
 
Utóbbi két autó sofőrje már az első körökben számos autót megelőzött, ám míg Massa már a maga kerékcseréje előtt is egészen a legjobb hatig menetelt (ott is végzett), addig Vettel beragadt Felipe Nasr Sauberje mögé, a Ferrari pedig már korán kihozta és két kerékcserés stratégiára állította őt.
 
Mindez nem akadályozta meg a négyszeres világelsőt abban, hogy még egyszer átgázoljon a mezőnyön, és végül alig négy másodperccel Räikkönen mögött csapjon a célba. Egyetlen kritikus pillanata akkor jött el, amikor az utolsó sikánban kis híján összeért Hülkenberggel, miközben sokadik próbálkozásra megelőzte a 27-es rajtszámú kocsit – amely egyébként ki is pördült az incidens során.
 
Győzelmével Hamilton immár 151 pontot számlál a világbajnoki pontversenyben, amelyben Rosberg 17 egységgel lemaradva követi őt. A harmadik helyen továbbra is a remekbe szabott kármentést végrehajtó Vettel áll – a németnek 108 pontja van.
 
A világbajnokság következő állomása Stájerország, Ausztria, ahol a Red Bull hazai pályájára, a Red Bull Ringre látogat a mezőny.
 
 
A Kanadai Nagydíj végeredménye
 
1. Lewis, Hamilton Mercedes, 1 ó 31 p 53,145
2. Nico Rosberg, Mercedes, +2,2
3. Valtteri Bottas, Williams-Mercedes, +40,6
4. Kimi Räikkönen, Ferrari, +45,6
5. Sebastian Vettel, Ferrari, +49,9
6. Felipe Massa, Williams-Mercedes, +56,3
7. Pastor Maldonado, Lotus-Mercedes, +66,6
8. Nico Hülkenberg, Force India-Mercedes, +1 kör
9. Danyiil Kvjat, Red Bull-Renault, +1 kör
10. Romain Grosjean, Lotus-Mercedes, +1 kör
11. Sergio Pérez, Force India-Mercedes, +1 kör
12. Carlos Sainz, Toro Rosso-Renault, +1 kör
13. Daniel Ricciardo, Red Bull-Renault, +1 kör
14. Marcus Ericsson, Sauber-Ferrari, +1 kör
15. Max Verstappen, Toro Rosso-Renault, +1 kör
16. Felipe Nasr, Sauber-Ferrari, +2 kör
17. Will Stevens, Manor-Marussia-Ferrari, +4 kör
18. Roberto Merhi, Manor-Marussia-Ferrari, kiesett
19. Jenson Button, McLaren-Honda, kiesett
20. Fernando Alonso, McLaren-Honda, kiesett 

Videók