F1: az egyik esélyes parádézott, a másik gyengélkedett Kanadában

A Mercedes szurkolói örülhettek.


A háromszoros világbajnok, Montrealban címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte meg a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap. Ezzel 12 pontra csökkentette hátrányát a pontversenyben az ezúttal csak negyedik német Sebastian Vettellel (Ferrari) szemben.

 

Hamilton az élről indulva rajt-cél győzelmet aratott, s karrierje hatodik sikerét aratta Montrealban. Mögötte csapattársa, a finn Valtteri Bottas ért be a második helyen, míg a harmadikon a Red Bull ausztrál versenyzője, Daniel Ricciardo.
   

A rajt komoly izgalmakat tartogatott, ugyanis a legjobban a Red Bull ötödik helyről induló holland pilótája, Max Verstappen indult meg, s az első kanyarig Hamiltont leszámítva valamennyi riválisát megelőzte, ráadásul egy picit összeért az autója Vettelével. A listavezető német első szárnyának jobb oldala bánta a találkozót, s mint kiderült, ezzel Vettel számára elúszott a győzelem lehetősége, ugyanis a biztonsági autós szakasz utáni néhány körben egyértelművé vált, hogy be kell mennie a bokszba új orrkúpért, s az utolsó helyre tudott csak visszajönni.
   

 A rajt után nem Vettel járt a legrosszabbul, ugyanis a középmezőnyben Carlos Sainz ráhúzta autóját Romain Grosjeanéra, aki nem tudott mit tenni, meglökte a spanyol pilótát. Sainz elveszítette uralmát gépe fölött, mely megpördülve, nagy sebességgel csapódott tovább, s előbb kilökte Felipe Massa autóját, majd a gumifalba fúródott.
   

Hamilton nyerte az időmérőt " AUTÓ-MOTOR › Forma 1

Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája indulhat az élről vasárnap a Forma-1-es Kanadai Nagydíjon.

A folytatásban a repülő rajtot vett, és stabilan a második pozícióban haladó Max Verstappent érte utol a végzete, miután tíz kört követően a motor megállt az autójában.
    

Ezek után a kerékcserék hoztak változást a Hamilton, Bottas, Ricciardo, Perez, Raikkönen sorrendbe, a Ferrari finn versenyzője elé került Sergio Perez (Force India) csapattársa, Esteban Ocon is.
    

Hamiltonnak már az eleje sem volt túl mozgalmas az élen, a későbbiekben pedig nagyon magányosan körözött elöl, mint ahogy Bottast sem zavarta senki, s biztosan szerezték meg az első és második helyet. A két Ferrari hátulról próbált felkapaszkodni, szinte egyedüliként a mezőnyben két kiállást csináltak, hogy a végén ultralágy gumikon támadhassák Ricciardót és a két Force Indiát. A taktika a Nagydíj első felében egészen a hetedik helyig visszakapaszkodó Vettelnél bevált, mivel az utolsó körökben előbb a hibázó Raikkönent, majd Ocont, s végül Perezt is megelőzte, s ugyan Ricciardóra, a Red Bull ausztrál versenyzőjére már nem maradt ideje, de negyedik helyével szerzett 13 pontot, így megőrzött 12 pontot előnyéből Hamiltonnal szemben.
    

A világbajnokság két hét múlva a Bakuban folytatódik.

Végeredmény, Kanadai Nagydíj (70 kör, 305.720 km, a pontszerzők):

1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:33:05.153 óra
2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 19.783 mp hátrány
3. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 35.297 mp h.
4. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 35.907 mp h.
5. Sergio Perez (mexikói, Force India) 40.476 mp h.
6. Esteban Ocon (francia, Force India) 40.716 mp h.
7. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 58.632 mp h.
8. Nico Hülkenberg (német, Renault) 1:00.374 p hátrány
9. Lance Stroll (kanadai, Williams) 1 kör hátrány
10. Romain Grosjean (francia, Haas) 1 k h.

Videók