Elképesztő nyilatkozat Hamiltontól a Bottas-incidens után

A finn is megszólalt.


 

Lewis Hamilton nyert Oroszországban, miután a Mercedes csapatutasítást alkalmazva a brit elengedését kérte az addig előtte haladó márkatárstól, Valtteri Bottastól. Sikerével a brit 50 pontosra növelte előnyét a harmadikként végző Sebastian Vettellel szemben, akinek már csak 5 futama maradt arra, hogy valahogy ledolgozza ezt – nézzük, hogyan értékeltek ők hárman a leintést követően!

 

Lewis Hamilton (Mercedes) - 1. hely: "Nehéz nap ez, hiszen Valtteri egész hétvégén remek munkát végzett, és igazi úriember volt, amikor elengedett. Ő már nincs versenyben a bajnokságban, mint mi. Megértem, mennyire nehéz helyzet ez most számára. A bajnokság szempontjából viszont igazi csapatmunkát végeztünk. Amikor szóltak, hogy közölték Valtterivel a döntést, azt mondtam, csak annyit kérjenek tőle, hogy gyorsuljon fel kicsit. Erre ők azt mondták, szóltak Valtterinek a rádión, el fog engedni. Én viszont nem ezt akartam. Csak annyit mondtam, hogy gyorsítson, mert Sebastian mögöttem van. Elég közel került. Ezek után természetesen nem volt jó érzés elmenni mellette a tizenhármas kanyarban. Nem tudtam, hogyan lesz a vége, csak vártam, hogy szóljanak. De tudtam, hogy a csapat így akarja befejezni, mert ha meghozza ezt a döntést, akkor világos, hogy ezt akarja.” „Őszintén szólva nehéz megtalálni a szavakat, mert ez nagyon furcsa érzés. Domináltunk a hétvégén, a csapat egész idő alatt hihetetlen munkát végzett, én pedig soha, de soha nem akartam így megnyerni egy versenyt sem az életemben. Elismerésem azért, amit Valtteri tett. Nem sok csapattárs tette volna meg ugyanezt."

 

Valtteri Bottas (Mercedes) – 2. hely: „Ez egy nehéz nap volt. Csapatként nagyon jó, hogy a lehető legtöbb pontot szereztük meg. Ami engem illet, egyértelmű, hogy egy kicsit kemény futam volt számomra. Beszéltünk korábban is a különböző forgatókönyvekről. Tisztában vagyunk vele, hogy Lewis harcol a bajnoki címért, és a Ferrarival is küzdünk. Mindig vannak terveink, de nehéz megjósolni, mi történik majd a futamon. Hogy ott miként alakulnak a dolgok. De ez van.”

 

Sebastian Vettel (Ferrari) – 3. hely: „Trükkös volt a rajt, hiszen a Mercedes versenyzői nagyon jól együttműködtek. Nem igazán volt helyem, sehová sem tudtam menni, és nem volt szélárnyékom. Aztán egy jó kivezető körrel sikerült meglepni őket. A második kanyarban még le tudtam védeni Lewist, de aztán nem láttam, hogy pontosan merre van mögöttem. Azt láttam, hogy ott van mögöttem. Egy bizonyos ponton aztán sportszerűnek kellett lennem vele, és helyet kellett adnom. Akkor is, ha nem akartam, de fontos, hogy az ember tisztességes legyen. El tudott menni mellettem, majd utána nagyjából ugyanazt a tempót autóztuk. A gumikkal jobban bántunk, de a tempójuk nekik valamivel talán jobb volt. Mindent megpróbáltam, hogy nyomás alá helyezzem Valtterit, de nem sikerült. Nem volt rossz futam, közel voltunk, de az eredmény nem olyan, amilyet akartunk.”

Videók