Biztató jelek Schumacher állapotában

Ross Brawn szerint vannak biztató jelek a hétszeres világbajnok rehabilitációját illetően.


 
A Mercedes és a Ferrari korábbi sikerkovácsa a héten a BBC-nek adott hosszabb interjút, s ebben volt versenyzője, a 2013-ban súlyos fejsérüléssel járó síbalesetet szenvedő Michael Schumacherről is kérdezték. Bár Ross Brawn hangsúlyozta, tiszteletben tartja a család kérését, így nem árulhat el részletes információkat, egy reményt adó mondat azért így is elhagyta száját.
 
A család úgy döntött, privát témaként kezeli Michael gyógyulását, és én ezt maximálisan tiszteletben tartom. Vannak biztató jelek, és minden nap imádkozunk, hogy még többet lássunk belőlük. Nehéz ennél többet mondanom, mert tiszteletben tartom a család magánéletét” – fogalmazott a manchesteri.
 
Annyit mondhatok csak, hogy sok a találgatás Michael állapotáról, de a legtöbbjük téves. Mi csak imádkozunk minden nap azért, hogy javulást láthassunk, és hogy egy nap majd lássuk felépülni a borzalmas sérüléseiből” – bizakodott.
 

Videók