Szerkesztő: Simon Zoltán | gphirek.hu
2018. 07. 12. 14:27

Cyril Abiteboul nem zárta ki Fernando Alonso szerződtetését, de a pletykákat sem akarta táplálni. Egy másik jelölt is lehet Carlos Sainz helyére.

Igen ám, de ekkor még mindig nem világos, hogy mihez kezd a mezőny másik ütőkártyája, Fernando Alonso. A kétszeres világbajnok maradhat a McLarennél, átigazolhat az IndyCarba, sőt, az is felmerült, hogy helyet cserél Carlos Sainz-cal és legnagyobb sikerei helyszínén, a gyári Renault-istállónál folytatja a pályafutását.

Cyril Abiteboul csapatfőnök nem zárta ki Alonso szerződtetését, de a pletykákat sem akarta fokozni.
 
„Szerintem Fernandónak először ki kell találnia, hogy mit szeretne kezdeni magával és továbbra is az F1-ben akar-e versenyezni vagy sem – mondta a Marca című lapnak. – Nagyon tiszteljük Fernandót, de olyan pilóták iránt érdeklődünk inkább, akik hosszabb távon is velünk maradnak. Még így is lehet, hogy megállapodunk Fernandóval, de egy évre nincs értelme” – szögezte le.
 
Cimkék: alonso , f1

Legfrissebb híreink


Élő eredmények