Szerkesztő: Nagy Benjámin
2018. 08. 22. 14:34

Már az idény végét várják.

 

Már az idény végét várja a Red Bull F1-es istálló. A nem éppen fennállása szezonját teljesítő alakulattól Daniel Ricciardo távozása is felforgatta az állóvizet, ám a fő bajt egyelőre nem az ausztrál jelenti.

„Várnak ránk a következő büntetések. Itt vannak ezek a felfoghatatlan szabályok, melyek kimondják, hogy három erőforrással kell teljesítened a szezont, amit szinte senki sem fog tudni megcsinálni. Szeretnénk úgy tervezni a büntetéseket, hogy azok kevésbé fájjanak. Monzában és Austinban szeretnénk őket vállalni, ahol lehet előzni. Utána olyan pályák jönnek Szingapúrral és Mexikóval, amelyeken érzésünk szerint lehet esélyünk az élre kerülni” – tekintett előre Helmut Marko tanácsadó.

 
„Egyszerűen túl sok problémánk volt. Főleg technikai jellegűek, valamint ott volt a két versenyzőnk ütközése Bakuban. Úgy érzem, a bajnokságban zajló fejlesztési versenyben a Mercedes és a Ferrari között mostanra olyan helyzet állt elő, hogy mi már képtelenek vagyunk tartani velük a lépést a motor oldaláról. Hihetetlen időmérős motorbeállítást fejlesztettek ki” – állapította meg keserűen.
 
A megoldást a jövő év jelentheti: Honda-erőforrással talán beleszólhatnak a bajnoki cím sorsába...
Cimkék: red-bull , f1

Legfrissebb híreink

23:06 - Nemzetek Ligája: kieshet és második is lehet a magyar válogatott MAGYAR FOCI
22:46 - Simán nyert Rossi nélkül a válogatott, Orbán először köszönt be MAGYAR FOCI
21:33 - Kapás Bogiék előbb álltak meg 400 gyorson - reagált ÚSZÁS
21:17 - Kapás Bogiék azt hitték, előbb van vége a 400 gyorsnak - videó ÚSZÁS
21:13 - Willi Orbán első gólja a magyar válogatottban - videó MAGYAR FOCI
20:41 - Ezért nem játszhat ma a belgák gólvágója NEMZETKÖZI FOCI
20:06 - Könnyfakasztó: a Boca Juniors és a mozgássérültek – videó NEMZETKÖZI FOCI
19:30 - Magyarország-.Észtország: a kezdőcsapatok MAGYAR FOCI
17:46 - Megtörték Hosszú Katinka páratlan sorozatát ÚSZÁS
16:56 - Ennél a csapatnál dolgozik a népszerű szakértő NEMZETKÖZI FOCI
15:52 - Real: Neymar vagy Mbappé érkezik? NEMZETKÖZI FOCI
14:47 - Ennek a csapatnak mondott nemet Wenger NEMZETKÖZI FOCI
13:43 - Magyar futball: meglepő edzőváltásról érkezett hír MAGYAR FOCI
12:37 - Darts: parádés kilencnyilas a fiatal tehetségtől - videó EGYÉB SPORTOK
11:51 - Óriási hiba miatt nem lehet válogatott az Inter sztárja NEMZETKÖZI FOCI
10:58 - Magyarország-Észtország: ezekben a mezekben játszanak este MAGYAR FOCI
10:48 - Ezt a sztárcsapatot veszi át Zidane? NEMZETKÖZI FOCI
09:39 - Kézi: nagyon kemény nyilatkozatot adott a magyar sztárcsapat edzője KÉZILABDA
08:50 - Kézi: bombameglepetés a Magyar Kupában KÉZILABDA
07:00 - Betegség és sérülések miatt alig marad játékosa Marco Rossinak MAGYAR FOCI
04:45 - Csütörtöki sport: hajrá, magyarok! EZT LÁTOD ÉLŐBEN

Élő eredmények