A Mercedesnél felmerült Alonso szerződtetése!

A Mercedes megerősítette, Fernando Alonso szerződtetésének lehetőségén is elgondolkodnak. Ettől azonban továbbra sem a spanyol számít a fő esélyesnek Nico Rosberg ülésére.


A világbajnok gondoskodott arról, hogy a téli szünet se legyen unalmas a Formula-1-ben. Bár több versenyt már nem nyerhetnek idén, borítékolható, hogy az évből még hátralévő időszak is ugyanúgy a Mercedesről fog szólni, ahogyan a bajnokság. Nico Rosberg visszavonult, Lewis Hamiltonnak pedig egyelőre nincs csapattársa.

Alonsót szerződés köti jelenlegi csapatához, ám ez többek szerint még nem akadály a váltás előtt. Ahogy az sem, hogy Toto Wolff a hétvégén azt nyilatkozta, kevesebb esélyt lát egy élversenyző szerződtetésére, mint egy második számú, vagy egy utánpótlás-versenyző alkalmazására.

A sportigazgató most először tudniillik kimondta: a spanyollal is számolni fognak. „Fernandót is számításba kell vennünk” – nyilatkozta Wolff egy Sky Sportsnak adott interjúban. „Nagyon tisztelem őt. Egyszerre számít tehetségesnek, gyorsnak és tapasztaltnak. Minden megvan benne. De a McLaren-Hondával kötött szerződése jelenleg érvényben van, és nekünk minden más lehetőséget is mérlegelnünk kell.”

A legnagyobb problémát a szerződés jelenti, mely 2017-ben ér utolsó évéhez. Zak Brown hétfőn kijelentette, biztosnak érzik a megállapodásukat. „Szerződésünk van Fernanvóval, aki boldog. Nyilván nyerni akar, ahogy mi is, de nem tartok ettől a forgatókönyvtől” – fogalmazott a McLaren ügyvezetője. Más kérdés, hogy az elmúlt években számos idő előtti szerződésbontásra láthattunk példát: 2014-ben Alonsónak még több éve lett volna a Ferrarinál, míg Sebastian Vettel is idő előtt hagyta ott a Red Bullt egy kilépési záradéknak köszönhetően.

A kérdés az, Alonso valóban szándékozik-e csapatot váltani, s ha igen, menedzsmentje megtalálja-e a módját annak, hogy szerződést bontsanak a McLarennel. Német források szerint Flavio Briatore mindenesetre már puhatolózott Toto Wolffnál.

Videók