A Forma-4-be kerülhet Schumacher fia

Spanyol értesülések szerint Forma–4-es autóval tesztelt Mick Schumacher, a hétszeres F1-es világbajnok, Michael Schumacher fia.


Már a formaautók világával ismerkedik a rekordbajnok fia? A Speedweek spanyol forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy hétfőn Barcelonában egy Forma–4-es autóval látták tesztelni Mick Schumachert.

A 15 esztendős fiú évek óta versenyez, s 2014-ben sikeres gokartszezont tudhat maga mögött. Mick Junior néven a Tony Kart-csapat színeiben több rangos viadalon is részt vett, s rendre jól szerepelt. Szeptemberben második lett a gokart Európa-bajnokságon, pár héttel később a világbajnokságon is ezüstérmet szerzett, majd úgy lett szintén második a német gokartbajnokságban, hogy a szezonzáró versenyre még a tabella éllovasaként érkezett, miután előtte megnyerte a kerpeni „hazai” versenyét (édesapja szülővárosa).

Ami a Forma–4-et illeti, a sorozatot az FIA még 2013-ban hívta életre, megfizethető kategóriaként a fiatal tehetségek számára. Olaszországban már egy szezon le is ment (a győztes a Ferrari-nevelt Lance Stroll lett), Nagy-Britanniában pedig téli sorozatként debütált a széria, miközben jövőre más nemzetek is beállnak a sorba: Japán, Ausztrália, Kína és Spanyolország mellett például Németország is.

Mick Schumacher tegnap a hírek szerint annak az Andreas Jenzernek az autóját tesztelte, aki már idén versenyeztette istállóját Olaszországban, és aki a hírek szerint a jövőben Németországra is szeretné kiterjeszteni „hatókörét”. Schumacher hazájában jövőre a Forma Masters sorozatot váltja a Forma–4, melyben egységes Tatuus-karosszériát (most ilyennel tesztelt Mick is), Pirelli-gumikat, valamint 1,4 literes Abarth-motorokat használnak majd. A nevezés feltétele, hogy a versenyző betöltse 15. életévét, továbbá kifizesse az egy szezonért járó 9000 eurós nevezési díjat.

Hogy Mick Schumacher tervez-e indulni az F4-ben, egyelőre persze nem vehető biztosra, miként az is kérdéses, az olaszországi vagy a németországi sorozatot választaná-e. Utóbbi első futamát április végén Oscherslebenben, előbbiét májusban Vallelungában rendezik.

Az ifjabbik Schumacher számára egyébként nem teljesen ismeretlen a Forma–4-es kategória. Miután a gokart-világbajnokság első három helyezettje automatikusan F4-es tesztlehetőséget kapott, hétfőn nem először vezethetett ilyen versenyautót.

Videók