A Ferrari már a jövő évvel foglalkozik

Új, már a 2015-ös autóra szánt fejlesztéseket tesztel a Ferrari a hátralévő versenyeken. A vártnál gyengébb szezont futó olaszok már elsősorban a jövővel vannak elfoglalva.


Mindez persze nem is meglepő annak ismeretében, hogy a Scuderia eddig mindössze két dobogós helynek örülhetett 2014-ben, mely 1993 óta az első olyan szezonjuk lehet, amelyet futamgyőzelem nélkül zárnak.

"A szezon ezen időszakában a gyárban a figyelmünket már inkább a következő évi autóra összpontosítjuk – fogalmazott a Ferrari mérnökigazgatója, Pat Fry. - Ennek ellenére még mindig sok mindent tanulhatunk a pályatesztekből, ezért kipróbálunk majd pár jövő évi elemet és pár másfajta fejlesztést az F14T-n, hogy jobban megértsük a következő évi autónkat.”

Ami a hétvégi szingapúri versenyt illeti, a Ferrari szakembere erősebb teljesítményt vár legénységétől, mint a legutóbbi monzai futamon, ahol a vörös autók gyenge motorteljesítménye erősen megkötötte Fernando Alonso és Kimi Räikkönen kezét. "Azt követően, hogy két kis leszorítóerejű pályán, Spában és Monzában versenyeztünk, most Szingapúr következik, amely a másik végletet jelenti. Egy utcai pályáról beszélünk, ahol nagy leszorítóerőre van szükség, valamint ahol a szuperlágy és lágy gumikat használjuk majd – hasonlóan Monacóhoz. Alig vannak gyors kanyarok, inkább a jó kigyorsítás és tapadás számít majd. Monzában nehéz hétvégénk volt, de összeszedtük magunkat, és mindent megteszünk azért, hogy a legtöbbet kihozzuk a csomagunkból. Éjszakai versenyről van szó, de hőmérséklet így is magas, húsz-harminc fok körüli, tehát ez igénybe veszi majd a motor és az ERS hűtési rendszereit is. Ráadásul az első fékek szempontjából is kemény kihívás vár ránk” – tekintett előre Fry.

A Ferrarinak egyébként a brit által említett Monacóban egészen jól ment idén: Kimi Räikkönennek egy ideig volt esélye a dobogóra is, míg Fernando Alonso negyedikként ért célba. "Szerintem a következő pályák jobban fekszenek majd nekünk, mivel nem annyira gyorsak. Majd meglátjuk, hogy alakul, de arra számítok, hogy előrébb leszünk” – nyilatkozott esélyeikről Räikkönen.

Alonso kevésbé volt optimista. "A Ferrari két hét alatt nem fog visszatérni Szingapúrban. Tizenhárom verseny se volt elég ehhez, tehát most sem fog sikerülni. Monzáról eleve tudtuk, hogy nehéz lesz, de egyértelmű a hátrányunk a Mercedesszel, a Red Bull-lal és a Williamsszel szemben, akik remek formában vannak” – fogalmazott a kétszeres bajnok az olaszországi hétvége után, ahol idén először nem láthatta meg a kockás zászlót.

Videók