100 milliós szerződés Hamiltonnak?

Német sajtóértesülés szerint megegyezett csapatával a Mercedes brit klasszisa, Lewis Hamilton, aki új szerződése értelmében a 2018-as év végéig biztosan a stuttgartiak pilótája marad. A címvédő állítólag 30 millió eurós alapfizetést kaphat a következő szezonokban.


 

Szerda reggel a Motorsport-Total és a Formel1.de is arról írt, hogy a kétszeres világbajnok végre megállapodott csapatával, és aláírt egy új, hároméves szerződést, melynek értelmében 2016 és 2018 között is a Mercedest fogja erősíteni.

Hamilton 2013-ban érkezett a stuttgartiak gyári alakulatához, ahol a visszavonuló Michael Schumacher helyét vette át. Első évében még „csak” egy futamgyőzelmet szerzett, tavaly viszont domináns teljesítményt nyújtva hódította el a bajnoki címet.

A hétvégén, Monacóban jelenthetik be a hosszabbítást. Hamilton a fizetési rangsorban így is csak harmadik lesz Sebastian Vettel (47 millió euró 2015-ben, alapfizetés) és Fernando Alonso (évi 35 millió euró) mögött.

Videók