10. pole-ját szerezte Lewis Hamilton Belgiumban

Lewis Hamilton egyszerűen megállíthatatlan idén az időmérőkön. A brit versenyző idei 10. pole pozícióját szerezte Belgiumban – közel fél másodperccel legyőzve Nico Rosberget. Valtteri Bottas a harmadik – a Ferrarinál Kimi Räikkönen a Q2-ben leállt, Sebastian Vettel csak 9.!


Lewis Hamilton fantasztikus körrel szerezte meg a pole pozíciót a vasárnapi Belga Nagydíjra, a harmadik edzés után ismét közel fél másodpercet adva mercedeses csapattársának, Nico Rosbergnek.
 
A harmadik rajtkockából a finn Valtteri Bottas indulhat majd a Williamsszel, aki a Lotusszal remeklő Romain Grosjeant előzte meg Spa-Francorchamps-ban.
 
A Ferrari katasztrofális időmérőt zárt, Sebastian Vettel csak a 9. lett, Kimi Räikkönen pedig műszaki hiba miatt már a középső szakaszban kiesett.
 
Pedig a kvalifikáció elején még úgy tűnt, hogy szoros csata várható a pole-ért, amikor is Hamilton és Rosberg mindkét gyorskörükön egyetlen tizedmásodpercen belülre kerültek egymáshoz képest a mezőny élén. A Toro Rossó-s Max Verstappen kisebb erőforrás-problémára panaszkodott az utolsó próbálkozása alkalmával, ám a 15. pozícióban végül mégis sikeresen továbbcsúszott a Q2-be. Bottas ugyan simán továbbment, ám nagyon az utolsó másodpercekre hagyta a bejutó idejét. A kiesőzónát a két mclarenes és a két manoros, illetőleg a sauberes Felipe Nasr alkották.
 
A középső részben Hamiltonék ott folytatták, ahol abbahagyták, és ismételten egy tizedre voltak csupán egymástól. A dráma mögöttük zajlott, amikor is Räikkönen már a kivezető körén leparkolta a roppant egészségtelen motorhangot hallató Ferrariját a pálya szélén – a csapat tájékoztatása szerint az olajnyomás esett le a kocsiban. Verstappen szintén nem fejezte be az etapot; a holland a tízhelyes rajtbüntetése miatt gondolta értelmetlennek a folytatást. A nagyobb nevek közül kiesett a Red Bull-os Danyiil Kvjat és az idáig erős hétvégét futó, ám most hibázó német Nico Hülkenberg is – miközben a Lotusok a 6. és a 7. hellyel robbantottak bankot.
 
A harmadik szakasz aztán már Hamilton elsöprő sikerét hozta: a címvédő világbajnok mindkét körében „agyonverte” a hibázó Rosberget, s ezzel megszerezte pályafutása negyvenkilencedik pole pozícióját.
 
Mögöttük nem kis helyezkedés folyt, midőn Grosjean meglepetés 4. helyet érő ideje ezredmásodpercekkel maradt csak el Bottasétól, az ötödik pozícióba pedig Sergio Pérez kapaszkodott fel a Force Indiával.
 
Rosberg és Vettel mellett Felipe Massa sem hozta az elvárt színvonalat az utolsó körében, hiszen csupán a 7. rajthelyet tudta megcsípni a vasárnapi futamra.
 
A 44 körös Belga Nagydíj immár a hetvenegyedik lesz az esemény rendkívül hosszúra nyúló történelmében, a piros lámpák kialvására pedig helyi és közép-európai idő szerint is 14:00-kor lehet számítani.
 
Belga Nagydíj, az időmérő végeredménye:
 
Versenyző Csapat Idő Különbség
 
1. Lewis Hamilton Mercedes 1:47,197
 
2. Nico Rosberg Mercedes 1:47,655 +0,458
 
3. Valtteri Bottas Williams-Mercedes 1:48,537 +1,340
 
4. Romain Grosjean Lotus-Mercedes 1:48,561 +1,364
 
5. Sergio Pérez Force India-Mercedes 1:48,599 +1,402
 
6. Daniel Ricciardo Red Bull-Renault 1:48,639 +1,442
 
7. Felipe Massa Williams-Mercedes 1:48,685 +1,488
 
8. Pastor Maldonado Lotus-Mercedes 1:48,754 +1,557
 
9. Sebastian Vettel Ferrari 1:48,825 +1,628
 
10. Carlos Sainz Toro Rosso-Renault 1:49,771 +2,574
 
11. Nico Hülkenberg Force India-Mercedes 1:49,121 +1,924
 
12. Danyiil Kvjat Red Bull-Renault 1:49,228 +2,031
 
13. Marcus Ericsson Sauber-Ferrari 1:49,586 +2,389
 
14. Kimi Räikkönen Ferrari idő nélkül
 
15. Max Verstappen Toro Rosso-Renault idő nélkül
 
16. Felipe Nasr Sauber-Ferrari 1:49,952 +2,755
 
17. Jenson Button McLaren-Honda 1:50,978 +3,781
 
18. Fernando Alonso McLaren-Honda 1:51,420 +4,223
 
19. Will Stevens Manor-Marussia-Ferrari 1:52,948 +5,751
 
20. Roberto Merhi Manor-Marussia-Ferrari 1:53,099 +5,902

Videók