F1: törlik az Osztrák Nagydíjat a versenynaptárból

A Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone szerint az idén minden bizonnyal 19 futamot rendeznek meg az autós gyorsasági-világbajnokságban a tervezett 20 helyett.


A brit üzletember a Krone Zeitung című osztrák napilapnak azt mondta, a vb július 21-ére tervezett tizedik futama vélhetően elmarad, a versenynek ugyanis nincs helyszíne.

Erre az időpontra korábban Ausztria jelentkezett be, az osztrákok a spielbergi pályán akarták megrendezni a viadalt, ám elutasító választ kaptak Ecclestone-tól. "Az egyetlen probléma az, hogy nincs elég szálláshely - mondta ezzel kapcsolatban a 82 éves brit. - A pálya tökéletes, de az egész régióban nincs elegendő hotelszoba."

Az osztrákok mellett a franciák is szívesen rendeztek volna versenyt, a Le Castellet közelében található Paul Ricard pályára várták az F1-es mezőnyt, de nekik sem sikerült megállapodniuk Ecclestone-nal.
Később felvetődött egy török futam lehetősége is, az ország kormánya azonban nem kívánt hozzájárulni a jogdíj kifizetéséhez.

Egyelőre nem dőlt még el, hogy a július 7-én sorra kerülő Német Nagydíjnak Hockenheim vagy a Nürburgring ad-e majd otthont, bár Ecclestone kijelentette, hogy ő az utóbbi pályát részesítené előnyben.

Ha a július 21-ére tervezett futamnak nem lesz helyszíne, akkor a Német Nagydíj és az augusztus 25-én esedékes Belga Nagydíj között csupán egy versenyt bonyolítanak majd le, mégpedig a Magyar Nagydíjat, július 28-án.Ecclestone szerint 19 futam lesz az idén a Forma-1-ben.

"Nem teljesen értem Ecclestone kifogását. Én 2001-ben még az MTV utazó riportereként voltam az osztrák nagydíjon. Akkor is 11 csapat volt, mint idén és mindenkit el tudtak szállásolni. Senki nem hőzöngött az osztrák panziók miatt, amelyek egyébként nem rosszabbak, mint a szállodák. A "gazdagabbak" akiknek csak a szálloda jó, Bécsből vagy a közelebbi nagyvárosokból helikopterrel jártak ki a pályára. Szóval ezt 2001-ben még simán megoldották, ráadásul azóta a Zeltweg vagy Spielberg körüli régió rengeteget fejlődött." - kommentálta a történéseket Czollner Gyula a sport365.hu autó-motorsport szakértője.

Videók