
Az első No Way Outot 1998-ban rendezték meg, akkor még No Way Out of Texas: In Your House volt az adás neve. Két év kihagyás után tért vissza az előfizetéses adások listájára. A No Way Outot 2000-től egészen 2009-ig minden évben megrendezték. A szurkolók mindig is szerették ezt a PPV adást, ugyanis a mérkőzések többsége különleges szabályok alapján zajlott. Az NWO három év kihagyás után tér vissza.
Mielőtt rátérnénk a mérkőzések bemutatására érdemes egy kicsit a helyszínnel is foglalkozni. Az Izod Center nem tartozik a modern arénák közé, ugyanis 1981. július 2-án adták át. A WWE háromszor (1989, 1997, 2007) rendezte meg ebben az arénában a SummerSlam elnevezésű PPV adást. A nyár legnagyobb előfizetéses adása mellett 2001-ben a King of the Ringet, míg 2004-ben a No Mercy-t rendezték meg az Izod Centerben. Természetesen több Raw és SmackDown adás helyszínéül is szolgált ez az aréna.
Az este főmérkőzése egyértelműen John Cena és Big Show acélketrec összecsapása lesz. A viszály elvileg a május 14-i Raw adásban vette kezdetét, amikor a Raw és a SmackDown igazgatója, John Laurinaitis elbocsátotta Show-t, mert utánozta a különleges hangját. Az Over the Limit elnevezésű előfizetéses adásban Cena jól elszórakozott Laurinaitisszal, majd megjelent Big Show, aki a WMD-vel leütötte Cenát, így az igazgató megnyerte a mérkőzést és megtarthatta az állását. Egy nappal a sokkoló eset után Laurinaitis bejelentette, hogy Show egy különleges szerződést kötött, nem mellesleg kiírta a John Cena elleni mérkőzését a No Way Outra. Érdekesség, hogy Show abban a Raw adásban is leütötte Cenát. A heti Raw adásban pedig Vince McMahont ütötte le Show, aki rengeteg pankrátort ”eltakarított” az útjából. A mérkőzésnek komoly tétje van, ugyanis valakit kirúgnak. Amennyiben Cena veszít, akkor őt, ha Big Show, akkor Laurinaitis-t küldik el.
Érdekes lesz a WWE bajnoki címmérkőzés is. A címvédő CM Punk ellenfelei Daniel Bryan és Kane lesznek. Punk és Bryan már többször is összecsapott egymással a bajnoki címért, míg Kane pár héttel ezelőtt csatlakozott hozzájuk. Igazából nem az a kérdés, hogy ki lesz a bajnok, hanem az, hogy mit fog csinálni AJ. A törékeny díva pár hónappal ezelőtt, még Bryan oldalán mutatkozott, majd CM Punk következett, de közben megtetszett neki Kane. AJ eldöntheti a mérkőzést, de kinek fog segíteni. Még egy apró érdekesség. Punk már 238 napja bajnok, amennyiben megnyeri a mérkőzését, akkor az örökranglistán megfogja előzni Undertakert.
A Nehézsúlyú világbajnok, Sheamus ellenfele elvileg Alberto Del Rio lett volna, de a mexikói pankrátor súlyos agyrázkódást szenvedett a június 8-i SmackDown adásban. A június 11-i Raw-ban Dolph Ziggler legyőzte Christiant, Jack Swaggert és a Great Khalit egy Fatal-Four Way eliminációs mérkőzésen, így ő lett az új kihívó. A harmincegy esztendős Ziggler az elmúlt hetekben nagyszerű teljesítményt nyújtott, így nem lenne meglepő, ha új bajnokot avatnának a No Way Outon. Azért nem szabad Sheamust leírni, aki napjaink egyik legkedveltebb és legjobb pankrátora.
Cody Rhodes megpróbálja visszaszerezni az Interkontinentális bajnoki övet Christian-től. A kanadai pankrátor az Over the Limiten fosztotta meg a WWE egyik legtehetségesebb pankrátort a címtől. Minden bizonnyal jó mérkőzést produkálnak majd. A Díva bajnok Layla Beth Phoenix ellen teszi kockára a címét. Nem elképzelhetetlen, hogy a mérkőzés után megjelenik Kharma. A US bajnok Santino Marella Ricardo Rodriguez ellen mérkőzik. A két ”bohóc” összecsapása egy tuxedo mérkőzés lesz. A találkozó lényege, hogy mindkét pankrátor szmokingban lesz, az nyer, aki előbb letépi az ellenfeléről a szmokingot.
A rovat legfrissebb hírei
Szólj hozzá - számít a véleményed!
Legfrissebb híreink
19:10 - Fotó: fedetlen kebleire firkálta Király-kupa jóslatát a francia pornósztár CSAJOK
19:10 - Videó: Ronaldo és Mourinho sem vette át ezüstérmét az elvesztett Király-kupa után VIDEÓK
18:55 - Férfi vízilabda ob I: egy győzelemre a bajnoki címtől az Eger VÍZILABDA
18:40 - Svédország az első döntős a jégkorong vb-n JÉGKORONG
18:25 - Kajak-kenu maratoni ob: Kövér és Csay duplázott EGYÉB SPORTOK
18:10 - Bundesliga: kiesett a Hoffenheim, a Schalke indulhat a BL-selejtezőben NEMZETKÖZI FOCI
18:10 - A CSZKA nyerte az orosz bajnokságot NEMZETKÖZI FOCI
18:08 - NB I: idegenben nyert az Újpest, tovább küzd a bennmaradásért a Siófok MAGYAR FOCI
17:55 - Tenisz: Azarenka-Williams döntő lesz Rómában TENISZ
17:40 - 11 másodperc alatt futott Sanghajban az olimpiai és világbajnok futónő EGYÉB SPORTOK
17:25 - Derbi előtt késelték meg a Partizan Beograd elnökét KOSÁRLABDA
17:23 - Videó: a szezon bombájával egyenlített Ribéry a M'gladbach ellen VIDEÓK
17:10 - Videó: orosz bajnok a CSZKA, így ünnepelt a Premjer Liga győztese VIDEÓK
16:55 - Lalovic maradt a birkózók elnöke KÜZDŐSPORTOK
16:37 - WTCC: Michelisz defekt miatt kényszerült feladni a második edzést - videó! AUTÓ-MOTOR
16:01 - NB I: 2-0-ra nyert a Fradi az örökrangadón MAGYAR FOCI
15:37 - Videó: sikít a fém, nem kímélték egymást és az autókat a NASCAR-versenyen VIDEÓK
15:22 - Videó: tíz perc tiszta tripla, Stephen Curry rekordja az NBA-ben VIDEÓK
15:06 - Tenisz: Serena Williams zsinórban negyedik tornagyőzelmét arathatja Rómában TENISZ
14:52 - Videó: Courtois földöntúli védései és egy gólvonalos mentés a Király Kupán VIDEÓK
14:38 - Asztalitenisz-vb: meglepetésre a kínaiak kiestek a vegyes páros küzdelmeiből EGYÉB SPORTOK
14:27 - Férfi kézilabda NB I: a Veszprém levágta és feldarabolta a Szegedet KÉZILABDA
14:24 - Kerékpár: az együttműködést szimbolizálja a Visegrádi Négyek kerékpárversenye EGYÉB SPORTOK
13:59 - ÉLŐ: MKB Veszprém-Szeged, bajnoki döntő, 1. mérkőzés KÉZILABDA
13:58 - Férfi vízilabda ob I: a BVSC idegenben is legyőzte a Szentest VÍZILABDA
13:34 - Atlétika: ifjúsági "világrekordot" dobott a kalapácsvető Gyurátz Réka EGYÉB SPORTOK
13:19 - Videó: Allegri rúgótechnikája még mindig a régi VIDEÓK
13:12 - Vitorlázás: a tragédia ellenére is rajthoz állnak az olaszok EGYÉB SPORTOK
12:46 - Tollaslabda: Európa egyetlen olimpiai bajnoka az új elnök EGYÉB SPORTOK
12:18 - José Gomes: "a mérkőzésre kilátogató szurkolókat (..) látványos támadó focival szeretnénk szórakoztatni" MAGYAR FOCI
12:08 - Összedőlt egy lépcső a BVSC uszodában, heten megsérültek EGYÉB SPORTOK
12:00 - José Mourinho elismerte, hogy megbukott - Déli hírek A NAP HÍREI
11:47 - Lőrincz Emil: "nagyon fontos a szakmai stáb számára, hogy a játékosokban meglegyen az alázat és az akarat" MAGYAR FOCI
11:40 - Marc Leliévre: "a győzelmen kívül semmilyen más eredménnyel nem lennék elégedett" MAGYAR FOCI
10:55 - José Mourinho, a bukott hadvezér: "ez életem legrosszabb szezonja" NEMZETKÖZI FOCI
10:22 - Kondás Elemér: "jó csapatot sikerült legyőznünk és fontos három pontot szereztünk" MAGYAR FOCI
09:49 - Máté Csaba: "megnyerhetjük a szombati találkozót" - FTC-MTK örökrangadó MAGYAR FOCI
09:26 - Videó: orrukat lógató realosok, örömmámorban úszó Atletico VIDEÓK
09:15 - NHL: Crosby szállította a Pittsburgh sikerét AMERIKAI SPORTOK
09:00 - Kikapott a Real a Király Kupa döntőjében, emberhátrányban nyert a Loki - Videóhíradó VIDEÓHÍRADÓ
08:45 - A 202. FTC–MTK örökrangadóra készülve - Ezt látod élőben EZT LÁTOD ÉLŐBEN
08:30 - Az Atletico Madrid a városi rivális Realt legyőzve nyerte a Király Kupát - Reggeli hírek A NAP HÍREI
08:22 - NB I: Lovrencsics egyre kapósabb Európában MAGYAR FOCI
07:53 - Videó: Pepe és Diego Simeone párharca az embertömeg közepette VIDEÓK
07:37 - Videó: szégyenteljes búcsú a Real-kispadtól, José Mourinho kiállítása VIDEÓK
07:22 - Videó: elborult C. Ronaldo agya, fejbe akarta rúgni ellenfelét VIDEÓK
00:16 - Elbukott a Real: hosszabbításban lett az Atléticóé a kupa - videó! NEMZETKÖZI FOCI
00:15 - ÉLŐ: Real Madrid - Atlético Madrid 1-2 - vége, Király Kupa-döntő NEMZETKÖZI FOCI
21:55 - Videó: C. Ronaldo a védőt lökve fejelte a Real vezető gólját VIDEÓK
21:42 - Motorsport: Győrfi Alen és Németh Balázs is indul a hétvégi OB-n AUTÓ-MOTOR
21:15 - Férfi vízilabda ob I: a Szegedé a bronzérem VÍZILABDA
21:02 - NB I: tíz emberrel nyert a Loki Pakson MAGYAR FOCI
20:58 - KosárlabdA: döntőben az Alba, ötödik meccs dönt a másik ágon KOSÁRLABDA
20:45 - Világklasszis igazol Győrbe, hullanak a csillagok a Girón - A nap hírei A NAP HÍREI
20:35 - A SportKlub közvetíti az U19-es kézilabda-világbajnokságot KÉZILABDA
20:15 - Férfi kézilabda NB I: büntetőkkel előnyben a Gyöngyös KÉZILABDA
20:00 - A fogyatékosok sportja kerül fókuszba a keddi sportjogi konferencián EGYÉB SPORTOK
19:45 - Teke-vb: a férfi válogatott elkerülte a németeket EGYÉB SPORTOK
19:30 - Videó: "tökösek vagytok?" - szárnyaló női csapat hívta ki a Barcát egy meccsre VIDEÓK
19:15 - NB I: kiáll az Eger az Újpest elleni bajnokira MAGYAR FOCI
18:58 - Kikapott a Pápa Szombathelyen, még nem tuti a bennmaradás MAGYAR FOCI
18:55 - Nemzetközi kupák: egy évre mérsékelték a Málaga eltiltását NEMZETKÖZI FOCI
18:42 - Kajak-kenu maratoni ob: Csay és Kövér megvédte címét EGYÉB SPORTOK
18:14 - Tenisz: Djokovics kiesett, Sarapova feladta, Williams menetel TENISZ
17:56 - Videó: ellenfele fejéhez dörgölte fenekét a focistanő a szerelés után VIDEÓK
17:30 - Kerékpárverseny a visegrádi együttműködés népszerűsítésére EGYÉB SPORTOK
17:17 - Giro: Cavendish most egyedül maradt, de így sem tudták megverni EGYÉB SPORTOK
16:55 - Videó: Mourinho miatt köpködött egy újságíró a Real sajtótájékoztatóján VIDEÓK
16:40 - Videó: névre szóló fejfákat kaptak "ajándékba" a spanyol kieső játékosai VIDEÓK
16:23 - Videó: mesteri öngóllal segített be a védő a csatárnak VIDEÓK
16:00 - Csaknem kétezer indulót várnak a Keszthelyi Kilométerekre EGYÉB SPORTOK
15:45 - Tomiszlav Szivics: "ha mi azt játsszuk, amit kell, akkor jöhet hozzánk bárki" MAGYAR FOCI
15:30 - Kamuti Jenő Jacques Rogge-gal egyeztetett EGYÉB SPORTOK
15:17 - PL: akár rájátszással is dönthet a BL-helyekről a Chelsea és az Arsenal - előzetes NEMZETKÖZI FOCI
15:00 - Perez Carlos visszatér Veszprémbe egy mérkőzésre KÉZILABDA
14:46 - Jégkorong-vb: négy év múlva Köln és Párizs közösen lesz házigazda JÉGKORONG
14:33 - Férfi kézilabda NB I: sorozatban hatodszor lehet bajnok a Veszprém KÉZILABDA
14:28 - Vitorlázás: a Majthényi, Domokos kettős a Balatonon lehet világbajnok EGYÉB SPORTOK
14:16 - Videó: üvöltve esett össze fájdalmában a kanadai hokis az alattomos belépő után VIDEÓK
13:59 - Divízió I-es jégkorong-vb: Dél-Korea lesz jövőre a házigazda JÉGKORONG
13:49 - Primera División: az európai kupákért megy a kiélezett küzdelem - beharangozó NEMZETKÖZI FOCI
13:38 - Videó: ritkán látni ilyen sportszerűtlenséget vezetőedzőtől, fellökte az ellenfelet VIDEÓK
13:25 - NB II: megy a harc a bennmaradásért - Nyugati-csoport, beharangozó MAGYAR FOCI
13:00 - Serie A: a harmadik helyért küzd a Milan és a Fiorentina is - beharangozó NEMZETKÖZI FOCI
12:50 - Asztalitenisz-vb: óriási csatában búcsúzott a Póta, Tóth páros, nincs már magyar versenyben EGYÉB SPORTOK
12:31 - Videó: egy 11 éves Liverpool szurkoló beszökött az Európa Liga éremátadására VIDEÓK
12:15 - Két klasszis is visszalépett a Giro d'Italia további versengéseitől - Déli hírek A NAP HÍREI
11:48 - Bundesliga: elköszön a német bajnokságtól Jupp Heynckes - beharangozó NEMZETKÖZI FOCI
11:11 - NB II: versenyfutás a bajnoki címért, idegenben a dobogósok - Keleti-csoport, beharangozó MAGYAR FOCI
10:50 - Giro d'Italia: a címvédő és a Tour-győztes is feladta a Girót EGYÉB SPORTOK
10:31 - Artner Tamás: "tudjuk, hogy szurkolóink számára kiemelten fontos a Pápa elleni mérkőzés" MAGYAR FOCI
10:18 - Universiade: 120 sportoló képviseli Magyarországot Kazanyban EGYÉB SPORTOK
10:05 - Jégkorong-vb: a hazai pálya segített Kanada ellen a svédeknek JÉGKORONG
09:52 - NBA: a San Antonio már főcsoportdöntős AMERIKAI SPORTOK
09:41 - NHL: drámai végjáték után nyert a Los Angeles Kings AMERIKAI SPORTOK
09:26 - Videó: Dida még mindig nagyon tud VIDEÓK
09:13 - Bombahír: világklasszis átlövőt igazolt a Győri Audi ETO KÉZILABDA
09:00 - Idegenbeli sikerek a holland rájátszásban - Videóhíradó VIDEÓHÍRADÓ
08:45 - Real Madrid-Atletico Madrid Király Kupa-döntő - Ezt látod élőben EZT LÁTOD ÉLŐBEN
08:30 - Elődöntős a hazai válogatott a hoki-vb-n, Sarapova továbbjutott - A reggeli hírek A NAP HÍREI
08:19 - Videó: 60 gól egy idényen belül, egy játékostól, egy videóban - Lionel Messi VIDEÓK
08:11 - Fotó: a Dortmund Solskjaer mezével hecceli a Bayernt NEMZETKÖZI FOCI
07:51 - Fotó: Marouane Fellaini ezüstösre festette a loboncát fogadásból NEMZETKÖZI FOCI
07:42 - Drogbát saját szurkolója rúgta föl az edzésen, majd a drukkert rúgták a biztonságiak VIDEÓK
07:25 - Balotelli végre a Twitteren NEMZETKÖZI FOCI
23:00 - Tenisz: Sarapova meg sem izzadt a római torna nyolcaddöntőjében TENISZ
22:45 - NB I: a Loki a bajnokság negyedik helyezettjét is EL-indulóvá teheti MAGYAR FOCI
22:30 - Asztalitenisz-vb: nem sikerült a bravúr, Pattantyús is búcsúzott EGYÉB SPORTOK
22:12 - Női foci: visszavágott Ciprusnak az U19-es válogatott MAGYAR FOCI
21:51 - Elődöntősek a finnek a jégkorongvébén JÉGKORONG
21:30 - Videó: Drogbára drukker csúszott rá hátulról a Galata edzésén VIDEÓK
21:13 - Videó: minden eddiginél vagányabb videót csinált a világ legtrükkösebb kapusa VIDEÓK
20:45 - A magyar harcos beugróként lett MMA-világbajnok - videó! KÜZDŐSPORTOK
20:30 - Vége Beckham pályafutásának, C. Ronaldóra gyűjtenek Manchesterben - A nap hírei A NAP HÍREI
20:11 - Luque után újabb spanyol vonul vissza Diósgyőrben MAGYAR FOCI
19:45 - Sakk Eb: nincs magyar az élcsoportban, ukrán aranyérem EGYÉB SPORTOK
19:30 - Besic jövőre bajnok akar lenni a Fradival MAGYAR FOCI
19:15 - Vukmir: "A lapok szerint kiváló csapat a Fradi, én másképp látom" MAGYAR FOCI
19:00 - Nikolics még ebben a szezonban visszatérne a Vidibe MAGYAR FOCI
18:45 - Loki: "Ha úgy játszunk Pakson, mint a Vidi ellen, meg lesz az eredménye" MAGYAR FOCI
18:28 - TOP 10: David Beckham karrierjének legszebb góljai - videó! VIDEÓK
17:58 - A Széchenyi Bank lett az FTC új támogatója VÍZILABDA
17:37 - Giro: megvan Cavendish 100. szakaszsikere, Wiggins egyre nagyobb gondban EGYÉB SPORTOK
17:33 - NB I: Rossi szerződést hosszabbított a Honvéddal MAGYAR FOCI
17:05 - Asztalitenisz-vb: Pótáék a 16 között, Lovasék kiestek EGYÉB SPORTOK
16:50 - Kobe Bryant durva fotót tett fel az internetre achilles-műtétjéről - fotó! AMERIKAI SPORTOK
16:35 - Videó: óriási bunkóságot művelt a női ringszpíkerrel a tahó pankrátor VIDEÓK
16:23 - Bombahír: David Beckham visszavonul! NEMZETKÖZI FOCI
16:20 - Videó: kísértet szerelte a csatárt az amerikai bajnokin VIDEÓK
16:05 - Asztalitenisz vb: kiesett a Jakab, Zwickl duó is EGYÉB SPORTOK
15:50 - Videó: hat gól és öt kihagyott 11-es az év legőrültebb kupadöntőjében VIDEÓK
15:35 - Videó: Maradona újságíróba rúgott és kövekkel dobált paparazzikat VIDEÓK
15:20 - Videó: elképesztő hibával tette tönkre társa remek szólóját a játékos VIDEÓK
15:05 - Hivatalos: Lampard nem hagyja el a Chelsea-t NEMZETKÖZI FOCI
14:50 - F1: csúcsra törne a McLaren-Honda AUTÓ-MOTOR
14:35 - Teke-vb: mindkét nemnél éremesélyes a magyar csapat - előzetes EGYÉB SPORTOK
14:20 - NB I: pénteken dől el az Egri FC sorsa MAGYAR FOCI
14:05 - NB I: Leonardo tavaszi teljesítménye tizenhárom percben - videó! VIDEÓK
13:50 - Juhász: "Hiába a Győr lett a bajnok, mindenki ellenünk a legmotiváltabb" MAGYAR FOCI
13:35 - NB I: egy meccses eltiltás a Kecskemét középpályásának MAGYAR FOCI
13:20 - Benitez hálás játékosainak NEMZETKÖZI FOCI
12:30 - Túraautó-vb: élőben közvetíti az osztrák futamot a Duna AUTÓ-MOTOR
12:15 - Videó: luftot ütött, öngólt fejelt a bénázó amerikai kapus VIDEÓK
12:11 - David Villa a Tottenhambe igazolhat, továbbment a Memphis és a Miami - Déli hírek A NAP HÍREI
11:49 - Videó: összecsaptak Amszterdam belvárosában a Chelsea és Benfica huligánok VIDEÓK
11:34 - Mozgalom indult Cristiano Ronaldo visszaszerzéséért Manchesterben - videó! NEMZETKÖZI FOCI
11:15 - Megkönnyebbültek a románok, hogy nem lesz zártkapus a magyarok elleni meccs MAGYAR FOCI
11:15 - Asztalitenisz vb: kiesett a Kosiba, Madarász vegyes páros EGYÉB SPORTOK
11:00 - Jorge Jesus: "A Benfica volt a jobb csapat" NEMZETKÖZI FOCI
10:45 - Csoportos nemi erőszak vádjával tartóztatták le a QPR-sztárt NEMZETKÖZI FOCI
10:30 - 12 millió euróért költözhet Londonba David Villa NEMZETKÖZI FOCI
10:15 - Videó: egy méterről sem talált be a Milan-sztár, kiesett a csapata VIDEÓK
10:00 - Kiesett a címvédő a Libertadores Kupából NEMZETKÖZI FOCI
09:45 - Vitorlázás: magyar győzelem a mozgáskorlátozottak vitorlás Európa-bajnokságán EGYÉB SPORTOK
09:29 - Fair play: újrajátszást ajánlott fel a Lyon a Montpellier számára NEMZETKÖZI FOCI
08:56 - Videó: bődületesen nagy góllal rúgta tovább Riquelme a Boca Juniorst VIDEÓK
08:47 - EL-győztes a Chelsea, újra vízilabda-bajnok az Eger - Reggeli hírek A NAP HÍREI
08:34 - 93. percben nyert a Chelsea az EL-döntőben - Videóhíradó VIDEÓHÍRADÓ
08:28 - Oroszország-USA a hoki-vb negyeddöntőjében, 12. szakasz jön a Girón - Ezt látod élőben EZT LÁTOD ÉLŐBEN
08:25 - NHL: simán nyert a Chicago AMERIKAI SPORTOK
08:19 - NBA: továbbment a Memphis és a Miami AMERIKAI SPORTOK
08:10 - Sarapova és Nadal simán a 16 között TENISZ
22:41 - Európa Liga: bajnok a Chelsea! NEMZETKÖZI FOCI
22:28 - Videó: Cardozo tizenegyes gólja VIDEÓK
22:18 - Videó: Torres gólja a Benfica ellen VIDEÓK
22:07 - Asztalitenisz vb: továbbjutott a két magyar női páros EGYÉB SPORTOK
21:53 - Férfi vízilabda ob I: nyert a Debrecen és a BVSC is VÍZILABDA
21:20 - Női vízilabda ob I: bajnok az Eger VÍZILABDA
21:00 - Magyar Kupa: a győri bérletesek ingyen mehetnek a döntőre MAGYAR FOCI
20:46 - Férfi kézilabda NB I: idegenben nyert a Balatonfüred és a Vác KÉZILABDA
20:17 - Visszatér a Honda az F1-be, Rio Ferdinand visszavonul a válogatottságtól - A nap hírei A NAP HÍREI
20:05 - Sakk Eb: mindhárom élcsoportban lévő magyar remizett EGYÉB SPORTOK
19:51 - Férfi vízilabda ob I: vezet az Eger VÍZILABDA
19:36 - Asztalitenisz vb: minden magyar búcsúzott női egyesben EGYÉB SPORTOK
18:45 - Videó: 25 méterről emelt a labdatartóba Van Bommel VIDEÓK
18:45 - Asztalitenisz vb: csak Pattantyús jutott tovább a férfiaknál EGYÉB SPORTOK
18:30 - Videó: az EL-trófeáért csaptak össze Benfica és Chelsea-szurkolók Amszterdamban VIDEÓK
18:21 - Giro: litván siker a 11. szakaszon EGYÉB SPORTOK
18:15 - Golf: edzője szerint Rózsa Csilla esélyes lehet az olimpiai szereplésre EGYÉB SPORTOK
18:00 - NB I: 500 és 1000 forintos áron árulják a jegyeket a Magyar Kupa-döntőre MAGYAR FOCI
18:00 - Tenisz: Murray megsérült, feladta a meccsét TENISZ
17:45 - NB I: bojkottálják a Fradi-ultrák a győri meccseket MAGYAR FOCI
17:30 - Lezárták a Bernie Ecclestone elleni nyomozást Németországban AUTÓ-MOTOR
17:30 - Megalakult a vízilabdázók nemzetközi érdekvédelmi szervezete VÍZILABDA
17:30 - Talmácsi több mint 10 év után újra Magyarországon versenyez AUTÓ-MOTOR
17:15 - Keretet hirdetett a női kosárválogatott kapitánya KOSÁRLABDA
17:00 - A Román Labdarúgó Szövetséget is megbüntette a FIFA NEMZETKÖZI FOCI
16:45 - Teke-vb: Tóth Katalin két aranyérmet szerzett EGYÉB SPORTOK
16:30 - Asztalitenisz vb: Póta kiesett egyesben, Tóthra az olimpiai bajnok vár EGYÉB SPORTOK
16:15 - Tenisz: kiemeltek búcsúztak Rómában TENISZ
16:00 - Lemondta a válogatottságot a Manchester United ikonja NEMZETKÖZI FOCI
15:46 - ÉLŐ: Benfica - Chelsea, Európa Liga-döntő NEMZETKÖZI FOCI
15:45 - Nemzetközi nagymesterek a zalakarosi sakkfesztiválon EGYÉB SPORTOK
15:30 - F1: visszatér a Honda AUTÓ-MOTOR
15:15 - Triplázás esetén rekordprémiumot kapnak a Bayern-játékosok NEMZETKÖZI FOCI
15:00 - Jól halad Gyurtáék vb-felkészülése Hódmezővásárhelyen EGYÉB SPORTOK
14:50 - Sportcsillagok: elfeledett hősöket ünnepeltek EGYÉB SPORTOK
14:34 - Kick-boksz karate Vk: majd ezer versenyző Szegeden KÜZDŐSPORTOK
14:28 - Tragédia: 14 nap után tragédiába torkollt a 16000 kilométeres séta VIDEÓK
14:07 - Bundesliga: egy korszak vége, Thomas Schaaf távozik a Werder Bremen éléről NEMZETKÖZI FOCI
13:50 - EL: Rafa Benítez az eredménytől függetlenül büszke csapatára NEMZETKÖZI FOCI
13:31 - F1: börtönbe kerülhet Bernie Ecclestone AUTÓ-MOTOR
13:06 - EL: a Benfica vezetőedzője a végső sikerre törekszik NEMZETKÖZI FOCI
12:46 - POV: Jordi Alba szemszögéből az ünneplés a Barcelona nyitott buszán VIDEÓK
12:43 - Asztalitenisz-vb: Kosibáék az első helyen kiemelt kínaiakkal játszanak csütörtökön EGYÉB SPORTOK
12:30 - Kész a lista az Év Játékosa-díj szavazásra - Déli hírek A NAP HÍREI
12:20 - MLSZ: Dzsudzsák Balázs és Szalai Ádám is az Év Játékosa-díj várományosai között MAGYAR FOCI
11:28 - Dzsudzsákék a Nemzetközi Sportdöntőbíróság előtt is nyertek NEMZETKÖZI FOCI
11:15 - Jégkorong-vb: NHL-gólkirállyal erősödött az orosz válogatott JÉGKORONG
11:02 - Videó: végzetes lett a kapus hibája, kiesett a csapata VIDEÓK
10:49 - Vízilabda Világliga: Kína Japánt megelőzve jutott a Szuperdöntőbe VÍZILABDA
10:36 - Gyulai emlékverseny: egyre közelebb a Gyémánt Ligához EGYÉB SPORTOK
10:23 - Magyarországon a honi adaptív wakeboard francia alapítója EGYÉB SPORTOK
10:13 - MLSZ: újabb licencek kerültek kiosztásra MAGYAR FOCI
09:52 - NB III: felhagy a játékkal a válogatott támadó MAGYAR FOCI
09:39 - Jégkorong-vb: Finnország és Svédország is győzelemmel zárta a csoportot JÉGKORONG
09:26 - NBA: a főcsoportdöntő kapujában az Indiana és a San Antonio is AMERIKAI SPORTOK
09:16 - NHL: előnyben a Penguins és az LA Kings is AMERIKAI SPORTOK
08:56 - Kiesett az FA Kupa-győztes Wigan a Premier League-ből - Videóhíradó VIDEÓHÍRADÓ
08:43 - Benfica-Chelsea párharc lesz az Európa Liga döntőjében - Ezt látod élőben EZT LÁTOD ÉLŐBEN
08:29 - Ronaldinho és Kaká sem lesz ott a Konföderációs Kupán - Reggeli hírek A NAP HÍREI
08:18 - F1: új gumikeverékkel jelentkezik Kanadában a Pirelli AUTÓ-MOTOR
08:10 - Az Év Fotója: egy ötéves "labdarúgó"választotta szét az ordítozó feleket NEMZETKÖZI FOCI
07:57 - Blatter a Roma enyhe büntetését kritizálta NEMZETKÖZI FOCI
07:46 - Videó: rongyláb Holloway, groteszk táncot lejtett a menedzser VIDEÓK
07:31 - Konföderációs Kupa: Ronaldinho és Kaká sem fért be a brazil keretbe NEMZETKÖZI FOCI
07:00 - Videó: műlábbal játszhat a focista az osztrák bajnokságban VIDEÓK
23:02 - Kiesett az FA Kupa-győztes a Premier League-ből - videó! NEMZETKÖZI FOCI
22:48 - Pécs: Simon ünnepel majd volt csapata ellen, ha gólt rúg MAGYAR FOCI
22:43 - Cáfolja a távozásáról szóló pletykákat a Haladás játékosa MAGYAR FOCI
22:22 - Asztalitenisz-vb: a Pattantyús, Póta duó is a 64 között EGYÉB SPORTOK
22:04 - Tenisz: Djokovics sima sikere, Radwanska meglepő búcsúja Rómában TENISZ
21:45 - Teke-vb: Nagy Gergő bronzérmes lett az U18-asok sprintszámában EGYÉB SPORTOK
21:30 - Kosárlabda: előnyben a Szolnok és a Fehérvár KOSÁRLABDA
21:15 - Asztalitenisz-vb: a Jakab, Pergel és a Kosiba, Madarász páros is nyert EGYÉB SPORTOK
21:03 - NB I: a Loki kupagyőztesként akar indulni az EL-ben MAGYAR FOCI
20:45 - Női vízilabda ob I: már 2-0-ra vezet a címvédő Eger VÍZILABDA
20:31 - A Barca és a Real is bukja Neymart, lapátra tették Mancinit - A nap hírei A NAP HÍREI
20:11 - Sakk Eb: mindhárom élcsoportban lévő magyar remizett EGYÉB SPORTOK
19:41 - Tragédia: belehalt a 18 méteres sziklaugrásba a teniszező - videó! VIDEÓK
19:20 - Asztalitenisz-vb: Kosiba és a Jakab, Zwickl páros jutott főtáblára EGYÉB SPORTOK
19:04 - NB I: súlyos büntetés - öt hónapot kapott a Leonardo lábát eltörő Strestik MAGYAR FOCI
18:43 - Férfi vízilabda ob I: előny a Szegednél a bronzcsatában VÍZILABDA
18:34 - Hihetetlen sztori: más csapatnak drukkolt az esküdt, feloszlatták az esküdtszéket NEMZETKÖZI FOCI
18:10 - Videó: hatalmas tömegbunyóba torkollott az orosz ifisták hokimeccse VIDEÓK
17:40 - Videó: Klicskónak képzelte magát az edző, a levegőt ütötte a bíró helyett VIDEÓK
17:25 - Giro: Nibali tovább növelte előnyét Wigginsszel szemben, Sky-os szakaszsiker EGYÉB SPORTOK
17:15 - Videó: szétrúgta a bal felsőt a védő a román bajnokin VIDEÓK
17:00 - Már lehet regisztrálni a júniusi, balatoni úszófesztiválra EGYÉB SPORTOK
16:45 - Videó: a Real sztárjai footgolfban csillogtatták tudásukat VIDEÓK
16:30 - Futóverseny miatt szombaton forgalmi változások lesznek Budapesten EGYÉB SPORTOK
16:14 - Asztalitenisz vb: egy-egy győzelemre a főtáblától a selejtezős magyarok EGYÉB SPORTOK
15:57 - Videó: a Benfica drukkerei zseniális videóban nyerték meg az Európa Ligát VIDEÓK
15:35 - Videó: óriási kapásgóllal avatták fel az angol válogatott kapust Izlandon VIDEÓK
15:20 - Videó: Tévez fenékre huppant a Wembley lépcsőjén, kiröhögték a drukkerek VIDEÓK
15:00 - NB III: vége a felsőtárkányi középpályás szezonjának MAGYAR FOCI
14:45 - Nyolc között a szlovákok a hokivébén JÉGKORONG
14:30 - Súlyemelés: Aján Tamás öt riválissal küzd meg az IWF-elnöki székért EGYÉB SPORTOK
14:15 - Korcsmár Zsolt a Greuther Fürth együtteséhez szerződik NEMZETKÖZI FOCI
14:02 - Galéria: szembe röhögték a halált a vakmerő kajakosok a gyilkos zuhatagon EGYÉB SPORTOK
13:50 - Két-három hétre dőlt ki Messi NEMZETKÖZI FOCI
13:35 - A Graboplast marad a győri kajak-kenu főszponzora EGYÉB SPORTOK
13:20 - NB I: Bernáth Csaba harmadik a DVSC szereplési örökrangsorában MAGYAR FOCI
12:45 - Karl Erik Böhn a decemberi vb-n ülhet újra a kispadra KÉZILABDA
12:00 - Ladányi szerint rosszul járt a válogatott, Stanley Kupa-győztes edző érkezik az orosz ligába - Déli hírek A NAP HÍREI
11:45 - Videó: dupla megkerülős csel után hatalmas szólógól Brazíliából VIDEÓK
11:30 - Jégkorong: rosszul járt a magyar válogatott Ladányi szerint JÉGKORONG
11:23 - Bombameglepetés: 86 millió fontot fizet a Bayern Neymarért NEMZETKÖZI FOCI
11:15 - Primera División: a 35. forduló eredményei, tabella és góllövőlista NEMZETKÖZI FOCI
11:00 - Videó: így ünnepelték Messiék a bajnoki győzelmet VIDEÓK
10:45 - NB II: Benczés nem helyezésekben gondolkodik az NBI-ben MAGYAR FOCI
10:30 - Stanley Kupa-győztes edzőt igazolt a Magnyitogorszk JÉGKORONG
10:15 - Videó: meleg szivárványzászlóval tüntettek az előítéletek ellen amerikai ultrák VIDEÓK
10:00 - Balhé, rasszizmus és halálos késelés a török derbin - videó! NEMZETKÖZI FOCI
09:45 - Videó: észt vesztve menekült a sörfürdő elől a muszlim Ribéry NEMZETKÖZI FOCI
09:30 - Tenisz: Nisikori továbbjutott Rómában TENISZ
09:13 - Az FA Kupa győztest fogadja az Arsenal, a Readinggel meccsel a City - Ezt látod élőben EZT LÁTOD ÉLŐBEN
09:00 - Kirúgták Mancinit és Gattusot, ötvenezer eurót fizet a Roma - Reggeli hírek A NAP HÍREI
08:50 - Ikszelt a Sociedad, de továbbra is esélyes a BL-selejtezőre - Videóhíradó VIDEÓHÍRADÓ
08:41 - NBA: bajban a Chicago és az Oklahoma AMERIKAI SPORTOK
08:38 - Primera División: ikszelt a Real Sociedad és a Granada NEMZETKÖZI FOCI
08:23 - Szombaton ismét nyílt napot tart a golfszövetség EGYÉB SPORTOK
08:22 - NHL: kanadai dráma Bostonban, 4-1-ről fordított és nyert a Bruins AMERIKAI SPORTOK
08:08 - Zavargásokba torkollott a Paris Saint-Germain bajnoki ünneplése Párizsban NEMZETKÖZI FOCI
07:53 - Ötvenezer eurót fizet a Roma a rasszista drukkerek miatt NEMZETKÖZI FOCI
07:33 - Kirúgták Mancinit a Citytől NEMZETKÖZI FOCI
07:15 - Videó: burleszkbe illő jelenetek kapustól, csatártól VIDEÓK
22:58 - Tenisz: hullanak az esélyesek Rómában TENISZ
22:56 - Jégkorong-vb: Kanada ellen szerzett ponttal búcsúzott Szlovénia JÉGKORONG
22:34 - Videó: szabálytalan szereléssel buktatta a játékvezetőt VIDEÓK
22:21 - Jégkorong-vb: Ausztria is búcsúzott az elittől JÉGKORONG
22:15 - Videó: könnygázzal oszlatták az ünneplő PSG-szurkolókat VIDEÓK
21:55 - Norvégia zsinórban harmadszor indíthat eggyel több csapatot Európában NEMZETKÖZI FOCI
21:45 - NB II: a Nyugati-csoport eredményei, tabella és góllövőlista MAGYAR FOCI
21:35 - A Real hoppon maradhat, Ancelottit nem engedik Párizsból NEMZETKÖZI FOCI
21:28 - Menesztették Gannero Gattusót, már nem Vanczák edzője NEMZETKÖZI FOCI
21:22 - NB II: a Keleti-csoport eredményei, tabella és góllövőlista MAGYAR FOCI
21:16 - F1: a Pirelli már behálózta a Ferrarit és a Red Bullt is AUTÓ-MOTOR
21:00 - Sakk Eb: világos bábukkal tudott Berkes és Balogh is győzni EGYÉB SPORTOK
20:47 - Asztalitenisz vb: sikerrel vették az első napot a magyar versenyzők EGYÉB SPORTOK
20:34 - Aranyérmet szerzett a Gyenesei Leila, Marosi Ádám páros a budapesti Vk-n - A nap hírei A NAP HÍREI
20:16 - Videó: hogy lehetett kapus, aki ennyire kétbalkezes? VIDEÓK
19:46 - Videó: ezt az öngólt tanítani kellene VIDEÓK
19:36 - Jégkorong: Janis Sprukts vezérletével nyert a lett válogatott JÉGKORONG
19:10 - Tenisz: Venus Williams a nyitókörben búcsúzott Rómában TENISZ
18:55 - Orvul szúrtak szíven egy Fenerbache-szurkolót a Galatasaray mérkőzés után NEMZETKÖZI FOCI
18:37 - Öttusa: kimagasló teljesítménnyel lett aranyérmes a magyar páros EGYÉB SPORTOK
18:24 - Videó: botrányos befejezés egy méterről VIDEÓK
18:11 - Tenisz: döntő rövidítésben harcolták ki a továbbjutást Marosi Katalinék TENISZ
18:01 - Artner Tamás: "csúsztak-másztak, a góloknál szétszedték egymást, zöld-fehér a vérük" MAGYAR FOCI
17:48 - NB I: Korhut Mihály is kidőlt a sorból MAGYAR FOCI
17:14 - Fotó: szőkéről barnára váltott Balotelli - az új trófea NEMZETKÖZI FOCI
17:01 - NB I: az MTK után a Kaposvárt is Győrben fogadja a Ferencváros MAGYAR FOCI
16:48 - A Portóhoz hasonlította a Videoton új csatára a klubot MAGYAR FOCI
16:38 - Ricardo Moniz: "láthatjuk, hogy hagyják, hogy az ellenfél futballistái vadásszanak Leonardóra" MAGYAR FOCI
16:25 - Kondás Elemér: "megérdemelten nyertük meg a mérkőzést" MAGYAR FOCI
16:11 - Ökölvívás: Vlagyimir Klicsko 20 év után újra olimpián szerepelhet KÜZDŐSPORTOK
15:58 - Kerékpár: a BMX világbajnokkal is találkozhatnak a kilátógatók a Bringa Weekenden EGYÉB SPORTOK
15:45 - Elhunyt az olimpiai bajnok magyar vívóklasszis EGYÉB SPORTOK
15:27 - NB I: a Depeche Mode miatt Győrben játsszák a Fradi-MTK-t MAGYAR FOCI
14:46 - Németh Krisztián győztes gólt lőtt, Lovrencsics elkapta a fonalat - Légióskörkép LÉGIÓSKÖRKÉP
14:32 - BL- vagy EL-döntőt is rendezne az MLSZ a Puskás-stadionban MAGYAR FOCI
14:15 - Tarolt az M1 a sporthétvégén EGYÉB SPORTOK
14:00 - Pintér Attila beszólt az "ész nélkül okoskodóknak" is a győri aranymámorban MAGYAR FOCI
13:45 - Bundesliga: a 33. forduló eredményei, tabella és góllövőlista NEMZETKÖZI FOCI
13:30 - Premier League: a 37. forduló eredményei, tabella és góllövőlista NEMZETKÖZI FOCI
13:15 - Serie A: a 37. forduló eredményei, tabella és góllövőlista NEMZETKÖZI FOCI
13:00 - Merritt szerint nem sokáig él majd a 110 gátas világrekord EGYÉB SPORTOK
12:45 - Az MLSZ Budapesten rendezne Eb-meccset 2020-ban MAGYAR FOCI
12:30 - Győr: Ambros Martín marad a BL-győztes csapat edzője KÉZILABDA
12:14 - Babos újra TOP100-as, Hanga megint remekelt - Déli hírek A NAP HÍREI
11:45 - Videó: lábak nélkül, egy karral is világcsúcstartó a 16 éves úszólány VIDEÓK
11:30 - Videó: hülyét csinált magából a Real sztárja, az egész kispad rajta röhögött VIDEÓK
11:17 - Videó: a világ legszánalmasabb kapusa minden idők leghihetetlenebb öngólját szerezte VIDEÓK
11:00 - Videó: Muntari hozzáragadt a bíróhoz és kiállíttatta magát VIDEÓK
10:45 - Videó: szenzációs gólt rúgott saját térfeléről a csatár a francia bajnokin VIDEÓK
10:30 - Videó: van Bommel mészárolt még egyet utolsó meccsén egy pirosért VIDEÓK
10:14 - Videó: Ibrának a bajnoki ünneplés közben is elszállt az agya VIDEÓK
09:50 - Női tenisz-világranglista: Babos a TOP100-ban TENISZ
09:35 - Tenisz: Murray és Federer helyet cserélt a világranglistán TENISZ
09:20 - Hanga megint csapata legjobbja volt KOSÁRLABDA
09:08 - Képernyőn a spanyol meglepetéscsapat - Ezt látod élőben EZT LÁTOD ÉLŐBEN
08:49 - A MU és a Barca is sikerrel ünnepelte bajnoki címét - Videóhíradó VIDEÓHÍRADÓ
08:26 - Újabb továbbjutó az NHL-ben, bajnoki fieszta Győrben - Reggeli hírek A NAP HÍREI
08:14 - NHL: továbbment a Detroit, hetedik meccsek döntenek Keleten AMERIKAI SPORTOK
07:47 - NBA: másodszor is egyenlítettek a harcosok a San Antonio ellen AMERIKAI SPORTOK
07:37 - Videó: a Barcelona hihetetlen öngól után ünnepelhette bajnoki címét VIDEÓK
07:15 - Videó: a repülőgépen bolondoztak és énekeltek a Barca játékosai VIDEÓK
07:09 - Videó: így ünnepeltek a Manchester United labdarúgói az öltözőben VIDEÓK
23:13 - Primera División: Lionel Messi ezúttal gólképtelen volt, a Barca hátrányból fordított NEMZETKÖZI FOCI
23:00 - Serie A: tíz ember ellen sem tudott nyerni a Roma NEMZETKÖZI FOCI
22:27 - Jégkorong: az oroszok nyertek a tavalyi döntő ismétlésén JÉGKORONG
22:11 - Premjer Liga: a CSZKA Moszkva csak a csodával határos módon veszítheti el a bajnokságot NEMZETKÖZI FOCI
22:00 - Fotó: így ünnepelték Győrben a bajnoki címet MAGYAR FOCI
21:46 - Rali ob: a címvédő Kazár Miklós nyerte az ob második futamát AUTÓ-MOTOR
21:33 - Teke: ezüstérmet nyert az U18-as magyar csapat a világbajnokságon EGYÉB SPORTOK
21:20 - Lovassport: Lázár Vilmos elrontotta a zárószámot, lemaradt a dobogóról Windsorban EGYÉB SPORTOK
21:04 - NB I: története negyedik magyar bajnoki címét hódította el a Győr MAGYAR FOCI
20:43 - Videó: így emelte a magasba Sir Alex Ferguson a bajnoki trófeát VIDEÓK
20:30 - Marosi Ádám ezüstérmes lett, 18 érem a szegedi kajak-kenu Vk-n - A nap hírei A NAP HÍREI
20:12 - Az ETO legendáit köszöntötte a város MAGYAR FOCI
19:54 - Női vízilabda ob I: vezet az Eger a döntőben VÍZILABDA
19:35 - Premier League: győzelemmel búcsúzott a drukkerektől Sir Alex és utóda is NEMZETKÖZI FOCI
19:22 - Öttusa: csak a brit James Cooke előzte meg Marosi Ádámot EGYÉB SPORTOK
19:09 - A brit sajtó szerint Mancinit menesztik a Manchester Citytől NEMZETKÖZI FOCI
18:56 - F1: Alonso megelőzte Nigel Mansellt AUTÓ-MOTOR
18:51 - NB I: a Debrecen nyerte a rangadót, bajnok lehet a Győr MAGYAR FOCI
18:43 - Jégkorong: Amerika már a negyeddöntőben JÉGKORONG
18:30 - Giro: Nibali még mindig őrzi előnyét EGYÉB SPORTOK
18:17 - Áder János is futott az egri triatlonfesztiválon EGYÉB SPORTOK
18:09 - Eredivisie: Németh Krisztián győztes gólt szerzett NEMZETKÖZI FOCI
17:43 - Barcelona: 27 millió euró Neymar vételára - sajtóhír NEMZETKÖZI FOCI
17:35 - Serie A: fej-fej mellett halad a Lazio és az Udinese NEMZETKÖZI FOCI
17:23 - Kajak-kenu Vk: összesen tizennyolc magyar érem született Szegeden EGYÉB SPORTOK
17:10 - Felipe Massa: "nagyszerű futamot mentem egy nagyszerű autóval" AUTÓ-MOTOR
16:56 - Videó: elképesztő dráma után jutott a Premier League kapujába az angol csapat VIDEÓK
16:50 - Kimi Raikkönen: "nem igazán érdekel mit gondolnak rólam az emberek" AUTÓ-MOTOR
16:40 - Párbajtőr: Boczkó Gábor a negyeddöntőben szenvedett vereséget EGYÉB SPORTOK
16:37 - Forma-1: így áll a pilóták világbajnoki pontversenye AUTÓ-MOTOR
16:32 - Forma-1: így áll a konstruktőrök világbajnoki pontversenye AUTÓ-MOTOR
16:16 - Fernando Alonso: "fantasztikus érzés hazai közönség előtt futamot nyerni" AUTÓ-MOTOR
15:55 - F1: Fernando Alonso hazai közönség előtt behúzta a Spanyol Nagydíjat AUTÓ-MOTOR
15:27 - Fotó: tojással és liszttel dobálták meg Michael Owen autóját NEMZETKÖZI FOCI
15:15 - Serie A: megmenekült a Genoa, kiesett a Palermo és a Siena NEMZETKÖZI FOCI
15:00 - Mészáros János: öt éremre csak kevesek képesek KÜZDŐSPORTOK
14:50 - Primera División: versenyben maradt a BL-ért a Valencia NEMZETKÖZI FOCI
14:35 - Karate Eb: Magyarország 15. az éremtáblázaton KÜZDŐSPORTOK
13:53 - ÉLŐ: Forma-1 Spanyol Nagydíj, futam AUTÓ-MOTOR
13:45 - Videó: a szlovén elsőosztályban játszik a világ legrosszabb kapusa VIDEÓK
13:30 - Megyeri duplázott az Olimpiakosszal NEMZETKÖZI FOCI
12:19 - Négy magyar kajak-kenu érem Szegeden, magyar birkózó siker Chicagóban - Déli hírek A NAP HÍREI
12:07 - Videó: több ezren ünnepelték a bajnoki címet Barcelona utcáin VIDEÓK
11:55 - Magyar kötöttfogású birkózó siker Chicagóban KÜZDŐSPORTOK
11:40 - Kajak-kenu Vk: négy magyar érem vasárnap délelőtt EGYÉB SPORTOK
11:25 - Para-asztalitenisz Vk: két arany, két ezüst, három bronz a magyar mérleg EGYÉB SPORTOK
11:08 - Táncsport: magyar bronzérem a Zabrze Open táncversenyen EGYÉB SPORTOK
10:30 - Videó: esernyő után bombázott a jobb felsőbe az új-zélandi focista VIDEÓK
10:10 - Pintér: "A Fradiban lettem Pintér Attila, itt ismert meg az ország" MAGYAR FOCI
09:52 - Kondás: "Nagy rangadó vár ránk, remek mérkőzésre számíthatunk" MAGYAR FOCI
09:35 - Videó: így ünnepelte a Wigan a történelmi FA Kupa győzelmét VIDEÓK
09:20 - Videó: bajor lánykát öntött nyakon egy nagy adag sörrel Manuel Neuer VIDEÓK
09:07 - Történelmi Lampard-dupla, Juve és Real iksz, húsz perc alatt nyert a Bayern - Videóhíradó VIDEÓHÍRADÓ
08:53 - Több ezren ünnepelték a BL-győztes Győrt, továbbjutott a Pittsburgh - Reggeli hírek A NAP HÍREI
08:42 - F1 Spanyol Nagydíj, Vidi-DVSC derbi, Milan-Roma rangadó - Ezt látod élőben EZT LÁTOD ÉLŐBEN
08:30 - Videó: szurkolólánynak ajándékozta bajnoki érmét a Celtic-edző NEMZETKÖZI FOCI
08:29 - NHL: hosszabbításban jutott tovább a Pittsburgh AMERIKAI SPORTOK
08:22 - NBA: megint vezet a Pacers AMERIKAI SPORTOK
08:09 - Videó: szenzációsan trükkös szabadrúgás góllal nyertek Raúlék VIDEÓK
08:00 - Csak ikszelt a Real, bajnok a Barca - videó! NEMZETKÖZI FOCI
Élő eredmények
- 2013 Május 18, Szombat
- Svédország az első döntős a jégkorong vb-n
- A CSZKA nyerte az orosz bajnokságot
- Szerintetek ki nyeri meg az OTP Bank Ligát idén?
- Bundesliga: kiesett a Hoffenheim, a Schalke indulhat a BL-selejtezőben
- Fotó: fedetlen kebleire firkálta Király-kupa jóslatát a francia pornósztár
- NB I: idegenben nyert az Újpest, tovább küzd a bennmaradásért a Siófok
- Videó: Ronaldo és Mourinho sem vette át ezüstérmét az elvesztett Király-kupa után
- Növelte előnyét az éllovas a Girón
- Kajak-kenu maratoni ob: Kövér és Csay duplázott
- Férfi vízilabda ob I: egy győzelemre a bajnoki címtől az Eger
- Legfrissebb híreink
- Top tegnap
- NB I
- NB II Nyugat
- NB II Kelet
- NB III Alföld
- NB III Bakony
- NB III Dráva
- NB III Duna
- NB III Mátra
- NB III Tisza
| Poz. | Csapat | M | Gy | D | V | Gól | +/- | P |
| 1 | Győri ETO FC | 27 | 17 | 7 | 3 | 53-29 | 24 | 58 |
| 2 | Videoton FC | 27 | 14 | 6 | 7 | 44-20 | 24 | 48 |
| 3 | MTK Budapest FC | 27 | 14 | 6 | 7 | 39-25 | 14 | 48 |
| 4 | DVSC-TEVA | 28 | 14 | 4 | 10 | 44-30 | 14 | 46 |
| 5 | Budapest Honvéd FC | 27 | 13 | 6 | 8 | 44-35 | 9 | 45 |
| 6 | Ferencváros | 27 | 11 | 9 | 7 | 44-32 | 12 | 42 |
| 7 | KTE-Phoenix Mecano | 27 | 11 | 8 | 8 | 39-35 | 4 | 41 |
| 8 | Szombathelyi Haladás | 28 | 10 | 10 | 8 | 34-26 | 8 | 40 |
| 9 | Újpest FC | 27 | 9 | 8 | 10 | 37-40 | -3 | 35 |
| 10 | MVM Paksi FC | 28 | 8 | 11 | 9 | 40-35 | 5 | 35 |
| 11 | Diósgyőri VTK | 27 | 8 | 10 | 9 | 27-35 | -8 | 34 |
| 12 | Kaposvári Rákóczi FC | 27 | 9 | 6 | 12 | 31-34 | -3 | 33 |
| 13 | PMFC-MATIAS | 27 | 8 | 7 | 12 | 28-41 | -13 | 31 |
| 14 | Lombard FC Pápa | 28 | 7 | 6 | 15 | 25-44 | -19 | 27 |
| 15 | FGSZ Siófok | 27 | 5 | 4 | 18 | 28-59 | -31 | 19 |
| 16 | Egri FC | 27 | 3 | 6 | 18 | 22-59 | -37 | 15 |
| Poz. | Csapat | M | Gy | D | V | Gól | +/- | P |
| 1 | Puskás Akadémia | 27 | 20 | 7 | 0 | 55-15 | 40 | 67 |
| 2 | Kozármisleny | 27 | 18 | 3 | 6 | 52-25 | 27 | 57 |
| 3 | Gyirmót FC Győr | 27 | 15 | 5 | 7 | 52-36 | 16 | 50 |
| 4 | ZTE FC | 27 | 14 | 4 | 9 | 44-33 | 11 | 46 |
| 5 | FC Ajka | 27 | 12 | 9 | 6 | 30-25 | 5 | 45 |
| 6 | SVSE-GYSEV-Goldschmidt | 27 | 12 | 7 | 8 | 42-35 | 7 | 43 |
| 7 | SzTK-Erima | 27 | 13 | 2 | 12 | 46-41 | 5 | 41 |
| 8 | Duna FC Tatabánya | 27 | 11 | 8 | 8 | 39-31 | 8 | 41 |
| 9 | Aqvital-Publo Csákvár | 27 | 12 | 4 | 11 | 39-36 | 3 | 40 |
| 10 | Sz. Haladás II | 27 | 11 | 7 | 9 | 39-38 | 1 | 40 |
| 11 | Veszprém FC | 27 | 8 | 7 | 12 | 47-50 | -3 | 31 |
| 12 | BKV Előre SC | 27 | 7 | 6 | 14 | 32-50 | -18 | 27 |
| 13 | Győri ETO FC II | 27 | 6 | 7 | 14 | 39-44 | -5 | 25 |
| 14 | Kaposvári Rákóczi FC II | 27 | 4 | 8 | 15 | 25-47 | -22 | 20 |
| 15 | Bajai LSE | 27 | 5 | 2 | 20 | 28-69 | -41 | 17 |
| 16 | MVM Paksi FC II | 27 | 3 | 4 | 20 | 20-54 | -34 | 13 |
| Poz. | Csapat | M | Gy | D | V | Gól | +/- | P |
| 1 | Mezőkövesd Zsóry | 27 | 16 | 4 | 7 | 53-31 | 22 | 52 |
| 2 | Békéscsabai Előre 1912 | 28 | 14 | 9 | 5 | 52-37 | 15 | 51 |
| 3 | Vasas | 27 | 15 | 4 | 8 | 44-29 | 15 | 49 |
| 4 | Balmaz Kamilla Gyógyfürdő | 27 | 13 | 6 | 8 | 47-35 | 12 | 45 |
| 5 | Nyíregyháza Spartacus FC | 28 | 13 | 4 | 11 | 39-33 | 6 | 43 |
| 6 | Szolnoki MÁV FC | 28 | 12 | 6 | 10 | 50-41 | 9 | 42 |
| 7 | Szeged 2011 | 27 | 11 | 8 | 8 | 40-35 | 5 | 41 |
| 8 | Budapest Honvéd-MFA | 27 | 11 | 5 | 11 | 48-46 | 2 | 38 |
| 9 | Ferencváros II | 27 | 11 | 4 | 12 | 44-44 | 0 | 37 |
| 10 | Restart-Ceglédi VSE | 27 | 10 | 8 | 9 | 46-44 | 2 | 36 |
| 11 | Újpest FC B | 27 | 10 | 5 | 12 | 41-44 | -3 | 35 |
| 12 | Putnok VSE | 27 | 9 | 8 | 10 | 42-44 | -2 | 35 |
| 13 | Orosháza FC | 27 | 9 | 3 | 15 | 40-53 | -13 | 30 |
| 14 | Kazincbarcikai SC | 27 | 8 | 5 | 14 | 36-51 | -15 | 29 |
| 15 | DVSC-DEAC | 27 | 7 | 5 | 15 | 40-54 | -14 | 26 |
| Poz. | Csapat | M | Gy | D | V | Gól | +/- | P |
| 1 | Dunaharaszti MTK | 23 | 12 | 8 | 3 | 35-24 | 11 | 44 |
| 2 | Soroksár SC | 23 | 12 | 7 | 4 | 35-19 | 16 | 43 |
| 3 | Gyulai Termál FC | 23 | 12 | 5 | 6 | 46-22 | 24 | 41 |
| 4 | Monor SE | 23 | 12 | 5 | 6 | 43-28 | 15 | 41 |
| 5 | Tököl VSK | 23 | 12 | 5 | 6 | 37-25 | 12 | 41 |
| 6 | FC Dabas | 23 | 10 | 4 | 9 | 43-33 | 10 | 34 |
| 7 | Mórahalom VSE | 23 | 10 | 4 | 9 | 38-32 | 6 | 34 |
| 8 | Nagykőrösi Kinizsi TLFC | 23 | 8 | 8 | 7 | 37-38 | -1 | 32 |
| 9 | Tisza Volán SC | 23 | 8 | 4 | 11 | 27-29 | -2 | 28 |
| 10 | Üllő SE | 23 | 8 | 3 | 12 | 35-52 | -17 | 27 |
| 11 | Kecskeméti TE II | 23 | 7 | 4 | 12 | 34-40 | -6 | 25 |
| 12 | Vecsés FC | 23 | 6 | 5 | 12 | 38-53 | -15 | 23 |
| 13 | Makói FC | 23 | 4 | 10 | 9 | 29-43 | -14 | 22 |
| 14 | Hódmezővásárhelyi FC | 23 | 2 | 4 | 17 | 13-52 | -39 | 10 |
| Poz. | Csapat | M | Gy | D | V | Gól | +/- | P |
| 1 | Andráshida SC | 23 | 16 | 1 | 6 | 39-23 | 16 | 49 |
| 2 | MTE 1904 | 23 | 15 | 4 | 4 | 44-16 | 28 | 49 |
| 3 | Dorogi FC | 23 | 14 | 7 | 2 | 43-19 | 24 | 49 |
| 4 | Balatonfüredi FC | 23 | 14 | 3 | 6 | 49-23 | 26 | 45 |
| 5 | Újbuda TC | 23 | 14 | 3 | 6 | 49-31 | 18 | 45 |
| 6 | Körmendi FC | 23 | 12 | 5 | 6 | 52-34 | 18 | 41 |
| 7 | Sárvár FC | 23 | 9 | 4 | 10 | 32-38 | -6 | 31 |
| 8 | Répcelak SE | 23 | 8 | 4 | 11 | 36-41 | -5 | 28 |
| 9 | Hévíz FC | 23 | 8 | 4 | 11 | 32-40 | -8 | 28 |
| 10 | Csornai SE | 23 | 8 | 2 | 13 | 34-35 | -1 | 26 |
| 11 | NTE 1866 Horváth-Méh | 23 | 8 | 1 | 14 | 29-42 | -13 | 25 |
| 12 | Lombard FC Pápa II | 23 | 5 | 3 | 15 | 20-35 | -15 | 18 |
| 13 | Móri SE | 23 | 3 | 6 | 14 | 24-51 | -27 | 15 |
| 14 | Komárom VSE | 23 | 3 | 1 | 19 | 20-75 | -55 | 10 |
| Poz. | Csapat | M | Gy | D | V | Gól | +/- | P |
| 1 | TOLLE UFC Szekszárd | 23 | 18 | 4 | 1 | 51-14 | 37 | 58 |
| 2 | Dunaújváros PASE | 23 | 18 | 3 | 2 | 74-11 | 63 | 57 |
| 3 | Bölcskei SE | 23 | 12 | 4 | 7 | 48-35 | 13 | 40 |
| 4 | Nagyatádi FC | 23 | 12 | 4 | 7 | 42-37 | 5 | 40 |
| 5 | Komlói BSK | 23 | 12 | 3 | 8 | 39-31 | 8 | 39 |
| 6 | PMFC-MATIAS II | 23 | 11 | 4 | 8 | 43-24 | 19 | 37 |
| 7 | Szentlőrinci SE | 23 | 11 | 2 | 10 | 42-31 | 11 | 35 |
| 8 | Bonyhád VLC | 23 | 9 | 6 | 8 | 36-37 | -1 | 33 |
| 9 | Híd SC | 23 | 9 | 3 | 11 | 51-40 | 11 | 30 |
| 10 | Dombóvári FC-Rutin | 23 | 6 | 7 | 10 | 31-38 | -7 | 25 |
| 11 | FGSZ Siófok II | 23 | 6 | 3 | 14 | 25-65 | -40 | 21 |
| 12 | Nagybajomi AC | 23 | 4 | 5 | 14 | 21-58 | -37 | 17 |
| 13 | Balatonlelle SE | 23 | 4 | 2 | 17 | 19-58 | -39 | 14 |
| 14 | Tolnai VFC | 23 | 2 | 4 | 17 | 23-66 | -43 | 10 |
| Poz. | Csapat | M | Gy | D | V | Gól | +/- | P |
| 1 | Budaörsi SC | 25 | 18 | 4 | 3 | 51-18 | 33 | 58 |
| 2 | ESMTK | 25 | 15 | 5 | 5 | 56-25 | 31 | 50 |
| 3 | DTC-Select | 25 | 14 | 5 | 6 | 46-20 | 26 | 47 |
| 4 | Videoton FC II | 26 | 14 | 5 | 7 | 52-29 | 23 | 47 |
| 5 | Jászapáti VSE | 25 | 12 | 7 | 6 | 52-33 | 19 | 43 |
| 6 | Indotek-Csepel FC | 25 | 11 | 8 | 6 | 38-25 | 13 | 41 |
| 7 | Pénzügyőr SE | 25 | 10 | 5 | 10 | 32-37 | -5 | 35 |
| 8 | Sárisáp-TASK | 25 | 10 | 4 | 11 | 36-45 | -9 | 34 |
| 9 | III. Kerület TVE | 25 | 9 | 7 | 9 | 43-35 | 8 | 34 |
| 10 | Érdi VSE | 25 | 9 | 6 | 10 | 36-34 | 2 | 33 |
| 11 | Viadukt SE-Tópark | 26 | 10 | 6 | 10 | 37-31 | 6 | 32 |
| 12 | SzLK-Inveschitz | 26 | 9 | 4 | 13 | 41-53 | -12 | 26 |
| 13 | Budafoki LC | 25 | 6 | 2 | 17 | 28-66 | -38 | 20 |
| 14 | XVII. Ker. RTK | 25 | 3 | 4 | 18 | 21-66 | -45 | 13 |
| 15 | RAFC | 25 | 2 | 2 | 21 | 26-78 | -52 | 8 |
| Poz. | Csapat | M | Gy | D | V | Gól | +/- | P |
| 1 | FC Hatvan | 23 | 15 | 5 | 3 | 45-21 | 24 | 50 |
| 2 | Fortress Felsőtárkány | 23 | 14 | 6 | 3 | 41-24 | 17 | 48 |
| 3 | REAC | 23 | 15 | 2 | 6 | 47-23 | 24 | 47 |
| 4 | MTK Budapest FC II | 23 | 13 | 6 | 4 | 63-25 | 38 | 45 |
| 5 | RKSK | 23 | 12 | 6 | 5 | 51-23 | 28 | 42 |
| 6 | Maglódi TC | 23 | 11 | 2 | 10 | 46-39 | 7 | 35 |
| 7 | SBTC-Puebla | 23 | 9 | 5 | 9 | 38-37 | 1 | 32 |
| 8 | Gyöngyösi AK-YTONG | 23 | 8 | 7 | 8 | 33-32 | 1 | 31 |
| 9 | Tura VSK | 23 | 7 | 5 | 11 | 35-39 | -4 | 26 |
| 10 | Bükkábrányi SC | 23 | 7 | 3 | 13 | 25-41 | -16 | 24 |
| 11 | Tápiószecső FC | 23 | 6 | 6 | 11 | 30-46 | -16 | 24 |
| 12 | Nagybátonyi SC | 23 | 4 | 4 | 15 | 26-51 | -25 | 16 |
| 13 | Ózd FC | 23 | 4 | 3 | 16 | 18-60 | -42 | 15 |
| 14 | Egri FC II | 23 | 3 | 6 | 14 | 19-56 | -37 | 15 |
| Poz. | Csapat | M | Gy | D | V | Gól | +/- | P |
| 1 | Várda SE | 23 | 17 | 5 | 1 | 67-14 | 53 | 56 |
| 2 | Cigánd SE | 23 | 14 | 5 | 4 | 37-21 | 16 | 47 |
| 3 | Nyírbátor FC | 23 | 14 | 3 | 6 | 46-24 | 22 | 45 |
| 4 | FC Tiszaújváros | 23 | 13 | 6 | 4 | 45-17 | 28 | 45 |
| 5 | Létavértes SC '97 | 23 | 14 | 1 | 8 | 46-16 | 30 | 43 |
| 6 | Hajdúböszörményi TE | 23 | 12 | 4 | 7 | 46-38 | 8 | 40 |
| 7 | Hajdúszoboszlói SE | 23 | 10 | 3 | 10 | 39-36 | 3 | 33 |
| 8 | Tiszakanyár SE | 23 | 10 | 3 | 10 | 35-35 | 0 | 33 |
| 9 | Baktalórántháza VSE | 23 | 10 | 2 | 11 | 34-43 | -9 | 32 |
| 10 | Szatmár Unio FC | 23 | 9 | 4 | 10 | 31-36 | -5 | 31 |
| 11 | Ibrány SE | 23 | 6 | 6 | 11 | 23-30 | -7 | 24 |
| 12 | Nagyecsed RSE | 23 | 5 | 4 | 14 | 24-46 | -22 | 19 |
| 13 | DEAC-Szertár Sportbolt | 23 | 3 | 1 | 19 | 12-48 | -36 | 10 |
| 14 | Diósgyőri VTK II | 23 | 0 | 1 | 22 | 13-94 | -81 | 1 |
| Poz. | Csapat | M | Gy | D | V | LG | KG | +/- | P |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester United | 37 | 28 | 4 | 5 | 81 | 38 | 43 | 88 |
| 2 | Manchester City | 37 | 23 | 9 | 5 | 64 | 31 | 33 | 78 |
| 3 | Chelsea | 37 | 21 | 9 | 7 | 73 | 38 | 35 | 72 |
| 4 | Arsenal | 37 | 20 | 10 | 7 | 71 | 37 | 34 | 70 |
| 5 | Tottenham Hotspur | 37 | 20 | 9 | 8 | 65 | 46 | 19 | 69 |
| 6 | Everton | 37 | 16 | 15 | 6 | 54 | 38 | 16 | 63 |
| 7 | Liverpool | 37 | 15 | 13 | 9 | 70 | 43 | 27 | 58 |
| 8 | West Bromwich Albion | 37 | 14 | 6 | 17 | 48 | 52 | -4 | 48 |
| 9 | Swansea City | 37 | 11 | 13 | 13 | 47 | 48 | -1 | 46 |
| 10 | West Ham United | 37 | 11 | 10 | 16 | 41 | 51 | -10 | 43 |
| 11 | Stoke City | 37 | 9 | 14 | 14 | 33 | 44 | -11 | 41 |
| 12 | Norwich City | 37 | 9 | 14 | 14 | 38 | 56 | -18 | 41 |
| 13 | Newcastle United | 37 | 11 | 8 | 18 | 45 | 67 | -22 | 41 |
| 14 | Southampton | 37 | 9 | 13 | 15 | 48 | 59 | -11 | 40 |
| 15 | Fulham | 37 | 10 | 10 | 17 | 47 | 60 | -13 | 40 |
| 16 | Aston Villa | 37 | 10 | 10 | 17 | 45 | 67 | -22 | 40 |
| 17 | Sunderland | 37 | 9 | 12 | 16 | 41 | 53 | -12 | 39 |
| 18 | Wigan Athletic | 37 | 9 | 8 | 20 | 45 | 71 | -26 | 35 |
| 19 | Reading | 37 | 6 | 10 | 21 | 41 | 69 | -28 | 28 |
| 20 | Queens Park Rangers | 37 | 4 | 13 | 20 | 30 | 59 | -29 | 25 |
| Poz. | Csapat | M | Gy | D | V | LG | KG | +/- | P |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Bayern Munich | 33 | 28 | 4 | 1 | 94 | 15 | 79 | 88 |
| 2 | Borussia Dortmund | 33 | 19 | 9 | 5 | 80 | 40 | 40 | 66 |
| 3 | Bayer Leverkusen | 33 | 18 | 8 | 7 | 64 | 39 | 25 | 62 |
| 4 | Schalke 04 | 33 | 15 | 7 | 11 | 56 | 49 | 7 | 52 |
| 5 | SC Freiburg | 33 | 14 | 9 | 10 | 44 | 38 | 6 | 51 |
| 6 | Eintracht Frankfurt | 33 | 14 | 8 | 11 | 47 | 44 | 3 | 50 |
| 7 | Hamburger SV | 33 | 14 | 6 | 13 | 42 | 52 | -10 | 48 |
| 8 | Borussia M’gladbach | 33 | 12 | 11 | 10 | 42 | 45 | -3 | 47 |
| 9 | Hannover 96 | 33 | 12 | 6 | 15 | 57 | 62 | -5 | 42 |
| 10 | VfL Wolfsburg | 33 | 10 | 12 | 11 | 45 | 50 | -5 | 42 |
| 11 | VfB Stuttgart | 33 | 12 | 6 | 15 | 35 | 53 | -18 | 42 |
| 12 | FSV Mainz 05 | 33 | 10 | 11 | 12 | 40 | 42 | -2 | 41 |
| 13 | 1. FC Nürnberg | 33 | 10 | 11 | 12 | 36 | 45 | -9 | 41 |
| 14 | Werder Bremen | 33 | 8 | 10 | 15 | 48 | 63 | -15 | 34 |
| 15 | Fortuna Düsseldorf | 33 | 7 | 9 | 17 | 39 | 54 | -15 | 30 |
| 16 | FC Augsburg | 33 | 7 | 9 | 17 | 30 | 50 | -20 | 30 |
| 17 | Hoffenheim | 33 | 7 | 7 | 19 | 40 | 66 | -26 | 28 |
| 18 | Greuther Fürth | 33 | 4 | 9 | 20 | 25 | 57 | -32 | 21 |
| Poz. | Csapat | M | Gy | D | V | LG | KG | +/- | P |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | FC Barcelona | 35 | 29 | 4 | 2 | 107 | 38 | 69 | 91 |
| 2 | Real Madrid | 36 | 25 | 6 | 5 | 96 | 37 | 59 | 81 |
| 3 | Atlético Madrid | 36 | 22 | 6 | 8 | 62 | 30 | 32 | 72 |
| 4 | Real Sociedad | 35 | 16 | 11 | 8 | 64 | 45 | 19 | 59 |
| 5 | Valencia CF | 35 | 17 | 8 | 10 | 62 | 50 | 12 | 59 |
| 6 | Málaga CF | 36 | 15 | 9 | 12 | 49 | 45 | 4 | 54 |
| 7 | Real Betis | 35 | 15 | 7 | 13 | 52 | 54 | -2 | 52 |
| 8 | Sevilla FC | 35 | 13 | 8 | 14 | 52 | 47 | 5 | 47 |
| 9 | Getafe CF | 35 | 13 | 8 | 14 | 42 | 52 | -10 | 47 |
| 10 | Rayo Vallecano | 35 | 14 | 4 | 17 | 43 | 61 | -18 | 46 |
| 11 | RCD Espanyol | 35 | 11 | 11 | 13 | 43 | 47 | -4 | 44 |
| 12 | Real Valladolid | 35 | 11 | 10 | 14 | 46 | 50 | -4 | 43 |
| 13 | Levante UD | 35 | 11 | 9 | 15 | 36 | 53 | -17 | 42 |
| 14 | Athletic Bilbao | 35 | 11 | 8 | 16 | 40 | 61 | -21 | 41 |
| 15 | Osasuna | 35 | 9 | 9 | 17 | 29 | 42 | -13 | 36 |
| 16 | Granada CF | 35 | 9 | 9 | 17 | 32 | 53 | -21 | 36 |
| 17 | Real Zaragoza | 35 | 9 | 7 | 19 | 35 | 53 | -18 | 34 |
| 18 | Deportivo La Coruña | 35 | 7 | 11 | 17 | 44 | 66 | -22 | 32 |
| 19 | Celta de Vigo | 36 | 8 | 7 | 21 | 34 | 52 | -18 | 31 |
| 20 | RCD Mallorca | 35 | 7 | 8 | 20 | 38 | 70 | -32 | 29 |
| Poz. | Csapat | M | Gy | D | V | LG | KG | +/- | P |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Paris Saint-Germain | 36 | 23 | 8 | 5 | 63 | 21 | 42 | 77 |
| 2 | Olympique Marseille | 36 | 21 | 7 | 8 | 42 | 34 | 8 | 70 |
| 3 | Olympique Lyon | 36 | 18 | 9 | 9 | 58 | 37 | 21 | 63 |
| 4 | Lille OSC | 36 | 16 | 12 | 8 | 58 | 39 | 19 | 60 |
| 5 | OGC Nice | 36 | 17 | 9 | 10 | 54 | 45 | 9 | 60 |
| 6 | Saint-Etienne | 36 | 15 | 14 | 7 | 57 | 31 | 26 | 59 |
| 7 | FC Lorient | 36 | 14 | 11 | 11 | 56 | 54 | 2 | 53 |
| 8 | Girondins Bordeaux | 36 | 12 | 16 | 8 | 38 | 32 | 6 | 52 |
| 9 | Montpellier HSC | 36 | 15 | 6 | 15 | 54 | 49 | 5 | 51 |
| 10 | Toulouse FC | 36 | 11 | 12 | 13 | 45 | 46 | -1 | 45 |
| 11 | Valenciennes | 36 | 11 | 12 | 13 | 47 | 50 | -3 | 45 |
| 12 | Rennes | 36 | 13 | 6 | 17 | 47 | 56 | -9 | 45 |
| 13 | SC Bastia | 36 | 12 | 7 | 17 | 48 | 65 | -17 | 43 |
| 14 | FC Sochaux | 36 | 10 | 10 | 16 | 40 | 55 | -15 | 40 |
| 15 | Ajaccio AC | 36 | 9 | 14 | 13 | 38 | 48 | -10 | 39 |
| 16 | Stade de Reims | 36 | 9 | 12 | 15 | 32 | 42 | -10 | 39 |
| 17 | Évian Thonon Gaillard FC | 36 | 9 | 10 | 17 | 43 | 51 | -8 | 37 |
| 18 | AS Nancy | 36 | 8 | 11 | 17 | 35 | 55 | -20 | 35 |
| 19 | ES Troyes AC | 36 | 7 | 13 | 16 | 41 | 59 | -18 | 34 |
| 20 | Stade Brest | 36 | 8 | 5 | 23 | 30 | 57 | -27 | 29 |
| Poz. | Csapat | M | Gy | D | V | LG | KG | +/- | P |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Juventus | 37 | 27 | 6 | 4 | 69 | 21 | 48 | 87 |
| 2 | Napoli | 37 | 23 | 9 | 5 | 72 | 34 | 38 | 78 |
| 3 | AC Milan | 37 | 20 | 9 | 8 | 65 | 38 | 27 | 69 |
| 4 | Fiorentina | 37 | 20 | 7 | 10 | 67 | 43 | 24 | 67 |
| 5 | Udinese | 37 | 17 | 12 | 8 | 54 | 43 | 11 | 63 |
| 6 | Lazio | 37 | 18 | 7 | 12 | 51 | 41 | 10 | 61 |
| 7 | AS Roma | 37 | 17 | 8 | 12 | 69 | 55 | 14 | 59 |
| 8 | Catania | 37 | 15 | 10 | 12 | 48 | 44 | 4 | 55 |
| 9 | Internazionale | 37 | 16 | 6 | 15 | 53 | 52 | 1 | 54 |
| 10 | Parma | 37 | 12 | 10 | 15 | 42 | 45 | -3 | 46 |
| 11 | Cagliari | 37 | 11 | 11 | 15 | 42 | 55 | -13 | 44 |
| 12 | Chievo | 37 | 12 | 8 | 17 | 35 | 50 | -15 | 44 |
| 13 | Bologna | 37 | 11 | 10 | 16 | 46 | 52 | -6 | 43 |
| 14 | Sampdoria | 37 | 10 | 10 | 17 | 40 | 49 | -9 | 39 |
| 15 | Atalanta | 37 | 11 | 8 | 18 | 37 | 54 | -17 | 39 |
| 16 | Torino | 37 | 8 | 15 | 14 | 44 | 53 | -9 | 38 |
| 17 | Genoa | 37 | 8 | 13 | 16 | 38 | 52 | -14 | 37 |
| 18 | Palermo | 37 | 6 | 14 | 17 | 33 | 51 | -18 | 32 |
| 19 | Siena | 37 | 9 | 9 | 19 | 35 | 55 | -20 | 30 |
| 20 | Pescara | 37 | 6 | 4 | 27 | 26 | 79 | -53 | 22 |
| Poz. | Csapat | M | Gy | D | V | LG | KG | +/- | P |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Cardiff City | 46 | 25 | 12 | 9 | 72 | 45 | 27 | 87 |
| 2 | Hull City | 46 | 24 | 7 | 15 | 61 | 52 | 9 | 79 |
| 3 | Watford | 46 | 23 | 8 | 15 | 85 | 58 | 27 | 77 |
| 4 | Brighton and Hove Albion | 46 | 19 | 18 | 9 | 69 | 43 | 26 | 75 |
| 5 | Crystal Palace | 46 | 19 | 15 | 12 | 73 | 62 | 11 | 72 |
| 6 | Leicester City | 46 | 19 | 11 | 16 | 71 | 48 | 23 | 68 |
| 7 | Bolton Wanderers | 46 | 18 | 14 | 14 | 69 | 61 | 8 | 68 |
| 8 | Nottingham Forest | 46 | 17 | 16 | 13 | 63 | 59 | 4 | 67 |
| 9 | Charlton Athletic | 46 | 17 | 14 | 15 | 65 | 59 | 6 | 65 |
| 10 | Derby County | 46 | 16 | 13 | 17 | 65 | 62 | 3 | 61 |
| 11 | Burnley | 46 | 16 | 13 | 17 | 62 | 60 | 2 | 61 |
| 12 | Birmingham City | 46 | 15 | 16 | 15 | 63 | 69 | -6 | 61 |
| 13 | Leeds United | 46 | 17 | 10 | 19 | 57 | 66 | -9 | 61 |
| 14 | Ipswich Town | 46 | 16 | 12 | 18 | 48 | 61 | -13 | 60 |
| 15 | Blackpool | 46 | 14 | 17 | 15 | 62 | 63 | -1 | 59 |
| 16 | Middlesbrough | 46 | 18 | 5 | 23 | 61 | 70 | -9 | 59 |
| 17 | Blackburn Rovers | 46 | 14 | 16 | 16 | 55 | 62 | -7 | 58 |
| 18 | Sheffield Wednesday | 46 | 16 | 10 | 20 | 53 | 61 | -8 | 58 |
| 19 | Huddersfield Town | 46 | 15 | 13 | 18 | 53 | 73 | -20 | 58 |
| 20 | Millwall | 46 | 15 | 11 | 20 | 51 | 62 | -11 | 56 |
| 21 | Barnsley | 46 | 14 | 13 | 19 | 56 | 70 | -14 | 55 |
| 22 | Peterborough United | 46 | 15 | 9 | 22 | 66 | 75 | -9 | 54 |
| 23 | Wolverhampton Wanderers | 46 | 14 | 9 | 23 | 55 | 69 | -14 | 51 |
| 24 | Bristol City | 46 | 11 | 8 | 27 | 59 | 84 | -25 | 41 |
ÉLŐ Sport Eredmények
NB1hu.hu hírek
- José Gomes: “a mérkőzésre kilátogató szurkolókat látványos támadó focival szeretnénk szórakoztatni”
- Lőrincz Emil: “nagyon fontos a szakmai stáb számára, hogy a játékosokban meglegyen az alázat és az akarat”
- Marc Leliévre: “a győzelmen kívül semmilyen más eredménnyel nem lennék elégedett”
- Máté Csaba: “megnyerhetjük a szombati találkozót” – FTC-MTK örökrangadó
- NB I: Tíz emberrel nyert a Loki Pakson




sport365.hu - 2013