NFL: Manning vs Brady!

Január 24-én rendezik meg az AFC és az NFC döntőjét, és a két győztes csapat szállhat harcba a bajnoki címért a SuperBowlon. Az AFC döntője igazi futballcsemegének ígérkezik: a Denver Broncos PaytonManning és a New England Patriots Tom Brady irányításával indul neki a meccsnek. A két legendás játékosnak ez lehet az utolsó találkozása a pályán: Manning 39, Brady 38 éves, mindketten aktív éveik végéhez közelednek.


A mostani lesz a 17. alkalom, hogy egymás ellen vezetik a csapataikat. Brady az előző 16 meccsből 11-et megnyert, Manning csak 5-öt. Ám az utolsó tíz mérkőzésüket nézve az állás 5-5. A 16 meccsből 12-t az alapszakaszban játszottak, négyet a rájátszásban, és az állás itt is döntetlen: 2-2. Ebből a négy meccsből három az AFC döntője volt; itt Manning vezet 2-1-re.
 
De Manning azzal is tisztában van, hogy talán már nincs sok ideje hátra játékosként. Szeptemberre eldől, hogy az offseasonban helyre jön-e teljesen a sérülése, és vissza tud-e térni még legalább egy évadra az NFL-be. De ha nem, akkor utoljára idén van esélye játszani a SuperBowlon.
 
 
Ebben a szezonban egyszer már találkozott a két csapat: a 12. héten az addig veretlen Patriots Denverben lépett pályára a Broncos ellen. Manning akkor sérülés miatt nem játszott, így a Broncost a csereirányító, a 25 éves Brock Osweiler vezette. A meccs igazán fordulatos volt: először a Patriots 11 pontos előnyt szerzett, majd a hazai csapat behozta a lemaradást, és végül hosszabbításban megverte a vendégeket.
 
Az idei szezon eddig Manningnek tele volt bukkanókkal: bár az alapszakaszban 7-2 a mérlege, az egész évadban mindössze 9 touchdown passza volt, viszont 17 interceptiont dobott. A sérülése miatt a szezon közepén Osweiler vette át a helyét, és nagyon jól teljesített. Manning kipihenten és gyógyultan tért vissza a rájátszásra, és a Broncos meg is nyerte a Steelers elleni meccset. Hetek óta ezen a mérkőzésen mutatta a legjobb formáját: nulla interception, 21 jó passz a 37 kísérletből, és 222 yard az eredménye.
 
Most vasárnap a Broncosnak okosan kell játszania, ha nyerni akarnak. C. J. Andersonnak és a többi elkapónak jól kell futnia, mert Manningnek a Patriots elsöprő erejű védelmével szemben nem lesz sok lehetősége mélyeket passzolni.
 
Manning és Brady múltja alapján nagyjából megjósolhatatlan a meccs eredménye. Egy dolog azonban biztos: mindketten győzni akarnak, és ezért készek a végsőkig elmenni.
 
NFL
21.00: Denver Broncos–New England Patriots (Tv: Sport2)
0.30: Carolina Panthers–Arizona Cardinals (Tv: Sport2)
 

Videók