NFL: a Dolphins nyerte a védelmek csatáját

A Miami Dolphins Buffalo Bills elleni győzelmével kezdődött az NFL 11. játékhete. A csoportrangadón a hazai pályán játszó Delfinek 22-9-re győztek.


A wild card helyek szempontjából igen fontos csoportrangadót vívott egymással csütörtök éjszaka a Miami Doplhins és a Buffalo Bills. Mindkét csapat 5-4-es mérleggel állt a forduló előtt, elsősorban a remek védelmeiknek köszönhetően.

A két defense ezúttal is megtett mindent azért, hogy meccsben tartsa saját csapatát: az első félidőben mindkét együttes csak mezőnygólokig jutott, de az első három negyedben is összesen csak egyetlen TD-t láthatott a közönség, azt a hazaiak szerezték. Ez, valamint egy furcsán megítélt safety után 12-9 volt a javukra az állás.

A negyedik játékrész elején aztán a Bills rúgója, Dan Carpenter elrontott egy mezőnygól-kísérletet, ez pedig - mint utóbb kiderült - végzetesnek bizonyult, ugyanis a hazaiak irányítója, Ryan Tannehill (26/34, 240 yard, 2 TD) nem sokkal később egy hat pontot érő átadást továbbított Jarvis Landry kezébe, ezzel pedig eldöntötte a mérkőzést.

A Delfinek ezzel 6-4-re javították a mérlegüket, és versenyben maradtak a rájátszásért, a Bills viszont 5-5-ös mérleggel állva eléggé eltávolodott ettől.

NFL
Alapszakasz, 11. játékhét
Miami Dolphins - Buffalo Bills 22-9

Videók