VIsszatáncolt a szakadék széléről a Golden State!

A címvédő Golden State Warriors 108-101-re nyert az Oklahoma City Thunder otthonában az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásában, ezzel 3-3-ra egyenlített a Nyugati főcsoport döntőjében.


A vendégeknél Klay Thompson 41 pontot szerzett, közte rájátszás-rekordot jelentő 11 hárompontost. Csapattársa, az elmúlt két alapszakasz legértékesebb játékosának (MVP) választott Stephen Curry 31 ponttal, 10 lepattanóval és 9 gólpasszal járult hozzá a sikerhez.

A Thunder két kiválósága, Kevin Durant és Russell Westbrook ezúttal sokat hibázott, előbbinek 31 dobásából csak 10 volt sikeres, utóbbi 27-ből 10-et értékesített. Westbrook különösen a záró negyedben rontott sokat, hiszen négy eladott labdája is volt.

A közép-európai idő szerint kedd hajnalban sorra kerülő hetedik mérkőzésen a Golden State - amely az alapszakaszt NBA-rekordot jelentő 73 győzelemmel és mindössze 9 vereséggel zárta - hazai pályán harcolhatja ki a továbbjutást, és az NBA történetének tizedik csapata lehet, amely 3-1-es hátrányból fordít meg egy párharcot a rájátszásban.

Nyugati főcsoport-döntő, 6. mérkőzés:
Oklahoma City Thunder-Golden State Warriors 101-108

Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3-3.

Videók