Rajtol az NBA – ki állítja meg a Warriorst?

Nyolcadik döntőjére és negyedik bajnoki címére készül LeBron James, a címvédő Cleveland Cavaliers szupersztárja az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) magyar idő szerint szerda hajnalban elrajtoló 71. idényében.


A mezőny legjobb és legkarizmatikusabb játékosának tartott James és társai júniusban igazi hőstettet hajtottak végre azzal, hogy - az NBA történetében példátlan módon - 1-3-as hátrányból fordítva 4-3-ra verték a döntőben a 2015-ös bajnok Golden State Warriorst. Ezzel 1964 után diadalmaskodott ismét clevelandi együttes valamelyik profi ligában.
 
A harminc klub vezetői közül 29 vélekedik úgy, hogy jövőre sorozatban harmadszor is Warriors-Cavs finálé lesz, 69 százalékuk szerint az oaklandi gárda diadalmaskodik majd, a Cavaliers címvédésére csak 31 százalék tippelt. Az idény legjobbjának 46,7 százalék Jamest várja, s 83,3 százalék szerint a San Antonio Spurs kispadján ülő Gregg Popovich lesz a legjobb edző.
 
Az elmúlt alapszakaszban 73/9-es győzelmi mutatóval rekordot döntő Golden State sikerét vetíti előre, hogy a nyáron szerződtette Oklahoma Cityből az olimpiai és világbajnok Kevin Durantet. A négy idényben is a legtöbb pontot dobó klasszis az előszezonos meccsek alapján remek párost alkot majd a triplagyáros Stephen Curryvel, aki az előző két idény legjobbja (MVP) lett.
 
 
Kevin Durant, a Warrioirs új ásza
 
 
Ismét komoly kihívó lehet a San Antonio, amely megszerezte a kétszeres NBA-bajnok spanyol Pau Gasolt, az MVP-címet pedig 2017-ben a fogadóirodák szerint Russell Westbrook kapja majd, aki Oklahoma Cityben előléphet a távozott Durant "árnyékából".
 
A 16-szoros bajnok Los Angeles Lakerstől utolsó meccsén 60 ponttal köszönt el az elmúlt évtizedek egyik emblematikus alakja, Kobe Bryant. Rajta kívül Tim Duncant és Kevin Garnettet sem csodálhatja már a közönség, a három visszavonult sztár összesen 11 bajnoki aranygyűrűt, négy MVP-címet és 48 All Star-válogatottságot gyűjtött.
 
Bajnokok 2006-tól:
2006: Miami Heat
2007: San Antonio Spurs
2008: Boston Celtics
2009: Los Angeles Lakers
2010: Los Angeles Lakers
2011: Dallas Mavericks
2012: Miami Heat
2013: Miami Heat
2014: San Antonio Spurs
2015: Golden State Warriors
2016: Cleveland Cavaliers
 
Az NBA 1946-os megalapítása óta a legtöbb bajnoki címet gyűjtött csapatok:
1. Boston Celtics 17 (legutóbb 2008-ban)
2. Los Angeles Lakers 16 (legutóbb 2010-ben)
3. Chicago Bulls 6 (legutóbb 1998-ban)
4. San Antonio Spurs 5 (legutóbb 2014-ben)
 

Videók