NBA: újabb szenzációs igazolást jelentett be a Cleveland Cavaliers

Egy hatalmas szenzációt jelentő csereüzlet keretében a Cleveland Cavaliers megszerezte Kevin Love-ot, a Minnesota Timberwolves olimpia- és világbajnok centerét.


A liga honlapjának beszámolója alapján ezzel egy időben a Minnesotához került az idei amatőr játékosbörzén a clevelandiak által az első helyen kiválasztott Andrew Wiggins, valamint a tavalyi drafton szintén elsőként elkelt Anthony Bennett is.

Érdekesség, hogy az NBA 1976 óta íródó történetében mindössze a második alkalommal fordult elő, hogy az 1/1-es fiatal játékost azonnal elcserélik, 1993-ban az Orlando Magic Chris Webbert "áldozta fel" Penny Hardawayért.

LeBron James július közepén jelentette be, hogy négy Miamiban eltöltött év után visszatér Clevelandbe, így Love már a második sztárigazolása a klubnak.

A két játékos a válogatottban is jól megértette egymást az olimpián, így szakértők szerint ezzel a klubcserével a Cavaliers az egyik legnagyobb esélyesének számít a keleti főcsoportban.

Videók