Csődöt mondott az MVP-jelölt, óriásit égett a Thunder

A Memphis Grizzlies 34 pontos zakót szabott a pocsék napot kifogó Oklahoma Cityre.


 
Meglepően szörnyű napot zárt Russell Westbrook és az OKC az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) legutóbbi játéknapján. A tripla duplákat eddig sorban szállító MVP-jelölt a Memphis ellen csak önmaga árnyéka volt: 21 pontig ugyan eljutott, ellenben egyetlen gólpasszt sem tudott kiosztani, sőt két technikait is összereklamált magának, így a kiállítás sorsára jutott. Még borzalmasabb adat a Thunder 33,8 százalékos mezőnybéli „hatékonysága”; csapata kezdőjéből csak Westbrook tudott egynél több (!) kosarat szerezni. A másik oldalon Marc Gasol (25 pont, 8 pattanó, 5 blokk), Zach Randolph (21 pont, 8 pattanó) és a negyedik negyedben beszálló Troy Daniels (22 pont, ebből 6 tripla) is nagyot alakított, így nem volt kérdés a mérkőzés végkimenetele.
 
A többi mérkőzésről távirati stílusban: 
 
A Charlotte hozta a kötelezőt a Miami ellen, Kemba Walker megdobta 7000. pontját. A bajnoki címvédő Cleveland szoros csatát és gólzáport hozó mérkőzésen verte a Bostont. Parádés utolsó negyedet hozva győzte le a Utah a Phillyt, a Phoenix pedig remek védekezésének köszönhetően múlta felül a Torontót. A Dallasnak nem okozott gondot a Lakers legyőzése.
 
NBA, alapszakasz:
 
Charlotte Hornets–Miami Heat 91–82
Memphis Grizzlies–Oklahoma City Thunder 114–80
Cleveland Cavaliers–Boston Celtics 124–118
Utah Jazz–Philadelphia 76ers 100–83
Phoenix Suns–Toronto Raptors 99–91
Los Angeles Lakers–Dallas Mavericks 89–101 

Videók